s01e03

Kata  2010.10.10. 12:58

A hét utolsó irodalom és spanyol órája véget ért. Miss Ramez még feladta a házit, majd a kimerült osztály elvánszorgott a hetet lezáró énekórára. Mégsem az éltette őket, hogy a hétvégén végre pihenhetnek, hanem hogy a harmadikosok óriási bulit szerveznek a tiszteletükre a közösségi szobában.

Miss Rowles, az énektanár mint mindig most is becsengetés előtt érkezett, és kiosztotta a kottákat. Mindenki beállt a szokott helyére, a saját hangjának megfelelő szólamba, ám mielőtt neki kezdtek volna a hangolásnak, Rowles izgatottan megszólalt:

-          Nagyon izgalmas dolog kezdődik most, ugyanis jövő órától mindig hallhatunk egy duettet egy előző órán kiválasztott pártól. – a várt lelkesedés elmaradt, egyedül Oli nyújtózott kicsit jobban, és készült a jelentkezésre, ha esetleg önként jelentkezőket várna a tanárnő. – Szeretném, ha Oli Palm lenne az első, megmutatná, hogyan is kell ezt csinálni, mondjuk… - a tanárnő kutakodni kezdett a diákok közül, hogy kit is válasszon, míg Oli mosolyogva konstatálta, hogy jelentkezés nélkül is kiválasztották. – Legyen Chris Turner.

Oli arcáról lefagyott a mosoly, Chris szája viszont a füléig szaladt, majd oda is oldalazott a lányhoz.

-          Végre több időt tölthetünk kettesben.

-          Már alig várom. – mondta gúnyosan Oli.

 

***

-          Szia. – lépett oda Jazz óra után Dylanhez. – Milyen napod volt?

-          Jó, ma végre bejött Fritz, sajnálhatod, hogy nem volt ma órátok, részeg volt az öreg, és minden órán régi sztorikat mesélt. Amúgy végre találtam egy lakást.

-          Tényleg? A közelben van? Elég olcsó, vagy másodállást vállalsz? – érdeklődött a lány, míg a folyosón haladtak.

-          Itt van a szomszéd utcában, és viszonylag olcsó. Az előleget nem tudtam kifizetni, még szerencse, hogy Petey Conor a lakótársam, és megbízik bennem.

-          Az a Conor, aki itt tanít a suliban?

-          Aha… Ezzel most elértem, hogy soha ne látogass meg? – ijedt meg egy kicsit Dylan.

-          Ha szívesen látsz, felugorhatok valamikor. – mosolyodott el Jazz.

-          Gyere bármikor, tanítás után úgyse tudok soha semmit csinálni. Senkit nem ismerek a környéken, és itt Washington államban folyton esik az eső.

-          Nekem mondod? Születésem óta itt élek, el sem tudom képzelni, hogy valahol lehet sétálni az utcán kapucni nélkül.

Dylan elmosolyodott.

-          Tényleg gyere amikor csak akarsz, szívesen látlak. Lehet, hogy szánalmasan hangzik, de te vagy az egyetlen személy, aki beszél velem ebben az iskolában. A tanárok kinéznek, és még Petey sem békélt meg teljesen velem, szerintem.

-          Oké, majd valamikor elmegyek. – mondta Jazz, majd a kollégiumba sietett.

 

***

-          Biztos nem jössz? Szereztek sört is! – kérdezte meg utoljára Oli az ajtóban állva Jazzt, aki elhatározta, hogy nem megy el a nagy bulira.

-          Nem, azt hiszem, nem vagyok bulizós fajta. – mondta újra Jazz, és belemélyedt a történelem könyvébe.

-          Oké, ha meggondolnád magad, tudod, hol vagyunk. – mondta búcsúzóul a lány, majd becsukta az ajtót.

Ám Jazz hiába próbált a tanulásra koncentrálni, egyre hangosabb lett a zene a közösségi szobában. Éjfél előtt már a folyosón is hangoskodni kezdtek, a felette lévő szobában pedig valaki az ablakon kihajolva hányt. Jazz még soha nem ivott alkoholt, azzal viszont tisztában volt, hogy a sörtől kevés ember részegedik le annyira, hogy hányjon, így hát félig félve, félig kíváncsian ódzkodott ki a folyosóra, és elindult a hangok irányába.

Először Sam lábába esett el, aki a folyosón ült kinyújtott végtagokkal, és egy sörös üveget szorongatott.

-          Jazz, szia! Hol voltál? Hiányoltalak. Azon gondolkodtam itt magányomban, hogy mégis mi a fenéért akarunk mi művészek lenni? Ez már most szívás, mi lesz itt később?

-          Ha már első hétvégén mindenki lerészegedik, akkor én sem tudom. – mondta Jazz, miközben próbálta kicsavarni az üveget Sam kezéből, hogy ezzel megakadályozza még több alkohol fogyasztásában.

-          Értem én: ezek a Hawkinsos diákok azért ilyen elcseszettek, mert Mitchell és Welles meggyilkolta őket, ezért szereznek piát, hogy illegálisan lerészegedjenek. És igazuk van, így sokkal könnyebb elviselni. Kevésbé fáj.

-          Úgy érted, fizikailag is? – kapta fel a fejét Jazz, és leállt az akciójával. – Nem érzed az izomlázat?

Sam mosolyogva megrázta a fejét, majd átnyújtotta az üveget a lánynak, aki egy rövid hezitálás után, egy húzásra megitta a maradék sört. Majd rögtön utána megrázkódott.

-          Ez még nem hatott, valami töményebb kell.

Sam és Jazz a buli sűrűjébe igyekeztek, hogy szerezzenek valami fájdalomcsillapítót, amikor Oli sikítása megállította őket.

-          Jazzie, de jó, hogy itt vagy! Gyakoroltunk Chris-szel, és tök jó a nyelvmunkája. – mondta ordítva, majd hangosan felnevetett magán.

-          Meg ne próbáld leállítani, csak még jobban bepörög. – magyarázta Sam, miközben kézen ragadta Olit, hogy ne veszítse el újra. Amikor is ugyanis legutóbb úgy döntött, a lány tud vigyázni magára, amíg elintézi folyóügyeit, arra ért vissza, hogy egy asztalon táncol, miközben ordítva énekli a dalt, ami épp megy.

Kevés időnek kellett eltelnie, és Jazz is nagyban ropta egy asztalon Olival. Bár Sam próbálta leszedni őket, a lányok megragadták, és felhúzták maguk mellé. Sam megadta magát, és ő maga is felmászott táncolni.

-          Alex! – kiáltott boldogan Jazz, mikor meglátta barátnőjét közeledni. A lány azelőtt a sarokban pókerezett, Hawkins-módra, ami azt jelentette, hogy a vesztesnek vodkáznia kell, és Alexen nagyon is meglátszódott, hogy nem volt nyerőszériában.

-          Alexandra Montgomery! - ordította újra Jazz, mivel a szólított először nem hallotta. – Azt hiszem, édesanyád most nagyon büszke lenne rád. – ordította, miközben felhúzta barátnőjét az időközben megüresedett helyre, Oli ugyanis már a tömeg közepén fonódott össze Chris-szel.

 

***

-          Igazad volt, gyönyörű a lakásod. – mondta Jazz, mikor Dylan több percnyi folyamatos kopogtatás után ajtót nyitott.

-          Jézus Jazz, hajnali három óra, mit csinálsz itt? – dörzsölgette a szemeit a fiú.

-          Eljöttem megnézni, hol laksz. És lenne egy kérdésem is… Van itthon sörötök, esetleg?

-          El se hiszem, hogy részeg vagy. – mosolyodott el Dylan, miközben megpróbálta betámogatni megállás nélkül csukló vendégét. – Css, még felébred Petey, és nem hiszem, hogy jó szemmel nézné, ahogy egy elsős diák részegen randalírozik itt.

-          Nem bírom azt a fickót: totál fapofa. Neked viszont cuki a hajad. Sör?

-          Mit ittál? – kérdezte Dylan, miközben próbálta leültetni a lányt.

-          Vodka, whiskey, tequila, és ezek ötvözetei. Azt hiszem, Jim Beam az új legjobb barátom.

-          Ezt holnap meg fogod bánni.

-          Tudom… Szóval van söröd?

Dylan a hűtőhöz sétált, és kivette az egyetlen sörös üveget, majd visszasétált az izgatott Jazzhez, aki már nyúlt is az italért.

-          De meg kell rajta osztoznod velem.

-          Na jó. – egyezett bele a lány. – Jobb barát vagy, mint Jim Beam.

 

***

Alex rettenetes fejfájásra ébredt. Lerúgta magáról a takarót, majd felült az ágyában. Ám a hirtelen mozdulattól megszédült, és nyöszörögve zuhant vissza a párnájára. A következő dolog, amit hallott egy éles sikoly volt, majd Oli odaugrott mellé az ágyba.

-          Kérlek mondd, hogy az nem Chris Turner. Esküszöm, soha többé nem kérek semmit, csak mondd, hogy nem ő az.

Alex nyűgösen újra felült, és megdörzsölte a szemeit, hogy jobban lásson. Odafókuszált a szemben lévő ágyra, ahol valaki a takaró alatt fészkelődött.

-          Nem ő az. – mondta, majd megpróbált visszafeküdni, de Oli elfoglalta a helyét. Miután sikerült kirugdosnia az ágyából, már nem tudta lehunyni a szemét, mert ő is kíváncsi volt arra, ki is aludt valójában a lánnyal.

Miközben Oli halkan saját ágyához lépett, Alex újra felült az ágyában. Oli úgy osont, mintha betörésre készülne, majd két újjal megfogta a takaró egyik sarkát, és kicsit felemelte. Behajolt, hogy megnézze, ki van alatta, de rögtön után fél méterrel hátrébb is ugrott az ágytól, és a kezeit a szája elé kapta.

-          Hazudtál: ő az. – suttogta, majd rögtön a szekrényéhez sietett, és kivett belőle egy fekete ruhát.

-          Most mit csinálsz? – kérdezte Alex, miután kikuncogta magát a lány reakcióján.

-          Templomba megyek. – mondta Oli, miközben egyszerre próbálta felhúzni ruhája cipzárját és fésülni a haját. – Muszáj gyónnom.

Alex ezennel olyan hangosan kacagott fel, hogy a takaró alatt megmozdult valami. Oli ijedten kapta oda a fejét, majd kirohant a szobából, és becsapta maga mögött az ajtót. Erre Chris is ledobta a takarót, és felpattant.

-          Mi történt?

-          Vad éjszaka, mi? Bajnok… - röhögcsélt magában Alex tovább, miközben reggelizni indult.

 

***

-          Alex, valamit el kell mondanom. – Sam suttogva beszélt Alex fülébe, miután leült mellé az ebédlőben. Alex undorodó arccal húzódott arrébb, majd nagyot kortyolt a kávéjába.

-          Mit akarsz? – kérdezte a legkevésbé se kedvesen.

-          Jazz és Oli is eltűnt, és valakinek el kell mondanom. – magyarázta a fiú.

-          Biztos nem maradt senki más? – kérdezte Alex, mire Sam megrázta a fejét.

-          Tudod ki az a Mona Gold?

-          Nagyobb darab, fekete hajú lány, akinek lent volt a spárgája baletton, és panaszkodott Conor órája után? Tudom, ki az. Rühellem a bigét.

-          Igen, azt hiszem ugyanarról a személyről beszélünk.

-          Mi van vele? – kérdezte érdektelenül Alex, majd pár percnyi csönd után csodálkozva pillantott fel a fiúra. – Nahát, Sam McGrady, nagyfiú lettél?

-          Nem hitted azt, hogy meleg vagyok? – ámult el Sam.

-          Dehogynem! – rikkantotta Alex. – Na mesélj már, mi volt? Igazi akció, vagy csak ártatlanság.

-          Csak ártatlanság. – mondta Sam.

-          Akkor mi a nagy hír? – kérdezte kedvét vesztve Alex. – Ennyi? Vele aludtál? Fogtad a kezét? Megpusziltad a homlokát?

-          Csak smároltunk. – suttogta Sam.

-          És? Nem is tudom, miért hittem, hogy érdekel. – fordult el Alex, majd megitta az utolsó korty kávéját.

-          Ne mondd el Jazznek. És Olinak se. Jobb, ha a mi titkunk marad. – mondta Sam, miközben felállt. – Azt se tudom, miért mondtam el bárkinek is. Főleg neked.

-          Nyugodj meg, Sammy: senkit nem érdekel a szánalmas szerelmi életed, már ha ez nevezhető annak. Amúgy is Mona Gold egy laza hatossal jobb nálad.

Sam értetlenkedve nézett vissza, de nem vágott semmivel se vissza.

-          Azért ne mondd el Jazznek, oké?

Alex válaszul megrántotta a vállát, majd ő is felállt, és a másik irányba hagyta el az étkezőt.

 

***

-          Jazz, szia, hova tűntél? Aggódtam érted… jó, csak 2 percig, mert aztán elterelték a figyelmem, de akkor is. – hadarta Oli, miután beleütközött szobatársába az utcán.

-          Én… jól vagyok, egy barátomnál töltöttem az éjszakát. – Olit látszólag nem érdekelte Jazz története. Csak karon ragadta, és elindult vele a templom irányába.

-          Ne tudd meg, milyen szörnyű éjszakám volt. Na jó, az éjszaka jó volt, de a reggel. Istenem, eddig el se hittem ezeket a másnapos sztorikat, és most meg…

-          Amúgy hova megyünk? – tette fel a kérdést Jazz, miután végignézett társa öltözékén.

-          Gyónnom kell, neked meg el kell kísérned.

Jazz elbizonytalanodott, és megtorpant egy pillanatra. Oli szintén megállt pár lépéssel előtte, és visszanézett rá.

-          Persze, nem kötelező, ha ateista vagy, vagy valami.

-          Nem arról van szó, szívesen megyek. – hebegte Jazz, de még mindig nem indult el. – Csak a templomok mindig emlékeztetnek valakire, és…

Jazz lesütött szemekkel állt, míg Oli meredten bámulta. A pillanatot a harangszó szakította meg, mire Oli megrázkódott, és sürgetőn szuggerálta barátnőjét.

-          Azt hittem, ha ide jövök, már nem fogom érezni. – motyogta magában Jazz, mikor újra megindultak, Oli pedig úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Miután Oli végzett, mindketten visszamentek a kollégiumba, ahol Alex épp hangos zenét hallgatva nyújtott.

-          Lehalkítanád? – próbálta meg túlordítani a zenét Oli, miközben vállfára rakta ünneplőruháját. Alex bár próbált valami frappáns visszavágással válaszolni, de ez egyszer visszafogta magát, és kikapcsolta a rádiót, majd rávetette magát az ágyára.

-          Olive, ha szépen megkérlek, leviszed az én szennyesemet is? – kérdezte nyájas hangon, mikor látta, hogy a szőke lány a koszos alsóneműit hordozgatja. Oli fintorogni kezdett, így Jazz, hogy meggátolja egy veszekedés kialakulását önként felajánlotta, hogy majd ő leviszi mindhármuk koszos ruháit a mosodába.

Miután a lány elhagyta a szobát, Alex kezébe vett egy magazint, és unottan lapozgatni kezdte.

-          Érdekel egy kis szaftos pletyka, biztos forrásból? – kérdezte, mire a pakolászó Oli azonnal felkapta a fejét.

-          Mindig érdekel.

-           Nem csak te meg Chris kavartatok össze az este, hanem kis barátunk, Sammy is, de sose találod ki, hogy kivel.

Oli tanakodni kezdett, majd elcsodálkozó kifejezés ült ki az arcára.

-          Jézusom, ő meg Jazz kábé egy időben tűntek el, de egyikükről sem hittem volna, hogy…

-          Dehogyis Oli, hova gondolsz? nem Jazzel, csak Mona Golddal.

Oli lelkesedése bár egy kicsit alábbhagyott, de azért még hozzátette:

-          Azért Mona is jobb nála egy laza hatossal.

Alex elmosolyodott, majd végleg belemerült a magazinjába.

 

***

-          Szia.

Jazz annyira megijedt, hogy belerúgott a mosógépbe. Az alagsori mosodában volt, épp elindította a mosást, és azon tanakodott, hogy mennyire ijesztő is ott egyedül a félhomályban, mikor valaki ráköszönt, és előidézte a balesetet.

-          Bocs, ha megijesztettelek, nem volt szándékos. – kezdett mentegetőzni Dylan.

-          Nem, dehogy, semmi baj. Hogy vagy?

-          Ezt inkább nekem kéne kérdeznem.

-          Sajnálok mindent, amit tegnap tettem, vagy mondtam. Gondoltam egy jó ideig nem akarsz látni, ezért kerülni akartalak, de nem hittem volna, hogy pont itt futunk össze.

-          Én csak kihasználom az iskola adottságait, és kimosom pár cuccom. És visszatérve a tegnap éjjelre, én igazán nagyon élveztem. Leszámítva azt a részét, mikor felébresztetted Petey-t, hogy közöld vele, hogy egy pszichopata, amiért ennyi tudomány van a fejében, és hogy nem dicsérte meg Alexet, amiért tudta azt a képletet. Azt leszámítva igazán jó móka volt, és nem akarom, hogy kerülj.

-          Az jó, mert én se akarlak kerülni. Viszont bocsánatot kell kérned Conortól a helyemben, mert én nem bírnék a szemébe nézni ezek után.

-          Igen, hát a közeljövőben számíthatsz pár szúrós tekintetre tőle, de szerintem nem vette nagyon magára.

-          Remélem semmi más őrültséget nem csináltam.

-          Nem miután kiettél a vagyonomból, elaludtál az ágyamba, és mire felébredtem, már el is tűntél.

-          Igen, már bocsánatot akartam kérni emiatt. Olival elmentünk a templomba, mert bűntudata volt, amiért összekavart Chris Turnerrel.

-          Jársz templomba?

-          Persze, az otthonban minden másnap mentünk misére, ahol én és Noah felügyeltük a kicsiket.

-          Oké, ez most túl sok információ így hirtelen…

Jazz egy percre lemerevedett, majd ijedten kapta a tekintetét Dylanre.

-          Bocsi, nem akartalak lerohanni a magánéletem apró részleteivel.

-          Nem, dehogy, úgy értem, nem zavar. De mit mondtál, hol élsz? Egy otthonban?

-          Nem. – vágta rá a lány. – Már itt élek, Bellevue-ban, már ez az otthonom.

-          Nem fogod elmesélni?

-          Nem.

-          Csak most nem, vagy soha?

-          Most nem.

-          És Noah-ról sem mesélsz?

-          Nem. Soha.

-          Oké. – törődött bele Dylan, majd hogy oldja a lány zavarát elterelte a témát.

 

***

-          Szia Olive. – Chris arcán önelégült mosoly terült el, ahogy leült a lánnyal szemben lévő székre vacsoránál.

-          Kérlek ne szólj hozzám, csak egyszeri apró botlás volt. – kezdett mentegetőzni Oli.

-          Nekem többszörinek tűnt. – mondta Alex majd cinkosan összenevetett Sammel.

-          Te sem voltál jobb Sam. – mondta Oli, mire a fiú elkomorodott, felismervén a tényt, hogy barátja tudomást szerzett kis afférjáról, majd szúrós tekintettel illette az információ forrását, vagyis Alexet.

-          Rowles órájára mégis csak készülnünk kell valahogy. – mondta Chris, miután beletörődött, hogy nem tud szemkontaktust teremteni a vele szemben ülő lánnyal.

-          Majd külön-külön gyakorlunk.

-          Az úgy nem fog menni.

-          Alex. – bökte oldalba Jazz a lányt, miközben heves vita alakult ki Oli és Chris között. – Tegnap Dylannél aludtam.

-          Igen? És? – kérdezte érdeklődve a lány.

-          Mi barátok vagyunk, szeretek vele beszélgetni, és egyre jobban megismerjük egymást.

-          És ezt miért mondod el nekem?

-          Mert ma majdnem elmondtam neki valamit, amit először neked szeretnék, mert úgy érzem, mégis csak te vagy a legközelebbi ember ahhoz, hogy a legjobb barátom légy, és jogod van elsőként megtudni. Félig-meddig már úgyis tudod, szóval… - Jazz nagy levegőt vett, majd még közelebb hajolt barátnőjéhez. – Állami gondozott vagyok, és ezért van szükségem az ösztöndíjra, hogy idejárhassak. És én nem azért vagyok itt, mert mindenáron táncosnő szeretnék lenni, hanem mert mindenáron ki akarok kerülni az árvaház közegéből.

-          Váov… - ámuldozott Alex. – És megtudhatom mi történt a szüleiddel?

-          Na, azt én is nagyon szeretném megtudni.

-       Nálam biztonságban lesz a titkod. - suttogta még utoljára Alex, mielőtt elhagyták az asztalt.