s01e06

Kata  2010.11.02. 16:40

-          Szerintem mindketten szívesebben hallanák tőled. Én nem tudok remegő hangon, bambi-szemekkel meredni rájuk, miközben tönkrevágom az életüket. – győzködte Alex századszorra is ugyanazokkal az érvekkel Jazzt, mint már órák óta. Mióta Oli elment a randijára Chris-szel, azon vitáztak, melyikük mondja el Samnek és Olinak, hogy kiszemeltjeik egymás társaságát egy fokkal jobban élvezik.

-          Nem, feldobunk egy érmét, ha fej, akkor te mondod el Samnek, én pedig Olinak, ha írás, akkor fordítva.

-          Ez már az előbb se működött.

Abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és Oli, miután lerúgta a cipőjét, rávetette magát az ágyára, és belefúrta a fejét a párnájába. Egy kicsit később Sam rontott be a szobába.

-          Chris felébresztett, mikor megjött. Most teljesen éber vagyok! Oli, mondj valamit. – mondta teljesen felpörögve a fiú.

-          Semmi jó. A randi szar volt. Én leborotváltam a lábam, szépen kifestettem magam, és a legdrágább parfümömet használtam, Chris pedig észre sem vett egész este. Rám se hederített, magasról tett rám…

-          Akarod, hogy megverjem?

-          Igazán nem vagyok vicces kedvemben, Sam. – nyafogott Oli.

-          Nem vicc akart lenni, de értettem a célzást.

-          Talán nem is kéne elmondanunk nekik. – suttogta Alex Jazznek.

-          Talán nem.

-          Ez a legkönnyebb út. – mondta ki végső érvét Alex, mire Jazz csak bólintani tudott.

 

***

Chris teljesen eltűnt a hétvégére, és bár Oli rengeteget beszélt a félresikerült randiról, sem Alex, sem Jazz nem mondott neki semmit, ahogy Samnek sem. Mona ugyanúgy viselkedett, mint azelőtt: nevetett Sam viccein, amin senki más, és továbbra is együtt mentek le a mosodába.

Miután Chris hétfőn se jelent meg, Oli, bár nem mondta senkinek, aggódni kezdett. Kedden megemlítette Jazznek, hogy furcsállja, hogy Chris nincs itt, szerdán pedig már Samnek is elmondta, hogy különösnek tartja a fiú eltűnését.

-          Ne törődj már vele ennyit. – noszogatta Sam Olit ezennel a közösségi szobában üldögélve.

-          Csak kíváncsi vagyok, hol lehet. Úgy értem, egy rossz randi még nem a világ vége, még helyrehozható.

Alex és Jazz egymásra néztek – bár a napok múlásával egyre kevesebbszer került szóba köztük a dolog, még mindig nem döntötték el, mi lenne a helyes út: beavatni az érintetteket, vagy hagyni őket tovább tengődni a látszólagos gondatlanságban.

Mielőtt azonban akármelyikük is mondhatott volna valamit, egy évfolyamtársuk lépett oda hozzájuk.

-          Sziasztok. Jasmine, kaptál egy levelet, csak valaki véletlenül a mi szobánk ajtaja alatt csúsztatta be.

-          Köszi. – mondta gyorsan Jazz, mielőtt a lány elviharzott volna.

-          Nahát, kitől kaptad? – érdeklődött Oli, Jazz azonban elrántotta előle a papírt.

-          Azt írja, ne mutassam meg senkinek. – mondta gyorsan, majd felpattant és elsietett. Alex megrántotta a vállát, jelezve a társaságának, hogy őt nem különösebben érdekli a dolog.

-          Szia. – köszönt rá a folyosón a rohanó Jazzre Mona.

-          Szia. – mondta tanácstalanul a háta mögé rejtve a levelet a lány.

-          Tudom, hogy tudtok rólam és Chris-ről. És gondolom, most utáltok.

-          Nem, dehogy. Csak nekem most tényleg nagyon sietnem kéne. – magyarázkodott Jazz.

-          Figyelj, kéne egy kis segítség.

Jazz semmit nem értett, viszont kíváncsi lett, ezért visszafordult Monához.

-          Nem kérnék tőled ilyesmit, ha nem lenne muszáj, de nincs más, akihez fordulhatnék.

-          Mi a baj? – kérdezte Jazz.

-          El kéne kísérned Seattle-be a hétvégén.

-          Mi dolgod van ott?

-          Kórházba kell mennem… - Mona rövid szünetet tartott. – Kellett írnom egy nevet, aki eljön velem, a biztonság kedvéért, és hazakísér, ha valami történne.

-          Műtéted lesz? – érdeklődött Jazz.

-          Valami olyasmi. Abortuszom lesz.

-          Jasmine!- Jazz még fel sem ocsúdott az imént hallott információ hatásából, máris meghallotta a nevét egy ismerős hangon, és olyan gyorsan fordult meg a tengelye körül, hogy beleszédült.

-          Te meg mi a fenét keresel itt, Noah? – kérdezte az imént érkezőtől.

-          Én csak eljöttelek meglátogatni, minden rendben megy-e, és a többi. És persze rettenetesen hiányoztál, és kíváncsi vagyok, hogy érzed magad. Meg se ölelsz köszöntésül? – kérdezte, majd odasétált a lányhoz, és ő maga ölelte át. – Hiányoztál, Mini.

Mona intett búcsúzóul, és eltátogott egy köszönömöt, és bár Jazz még nem válaszolt neki, hagyta, hadd menjen el. Teljesen ledöbbentette a váratlan látogató jelenléte. Noah, akit emlékezete óta mindig ismert, és aki a legközelebb állt hozzá a gyermekotthonban töltött évei alatt, sosem volt az a spontán alkat, épp ezért lepte meg annyira Jazzt hirtelen felbukkanása.

-          Na, és más az élet itt, mint az otthonban? – tette fel a kérdést Noah, mikor már a városban sétáltak.

-          Ó, hát persze. Itt az embereknek vannak titkaik. Mocskos titkaik, amiket nem mondhatnak el senkinek.

-          Ha itt lenne Frank atya, biztos mindenkinek sokkal könnyebb lenne.

-          Frank atya nem hiszem, hogy díjazná a hazugságokat és az abortuszt. – dörmögte Jazz. Noah láthatóan elámult a hallottak hatására.

-          Még csak pár hete vagy itt, ne mondd, hogy máris abortuszod volt.

-          Nem, nem nekem. – magyarázta meg gyorsan a lány.

-          Remélem, nem változol meg nagyon, szeretném majd ugyanazt a Minit visszakapni, akitől elbúcsúztam a nyár végén.

-          Mesélj inkább te valamit, mi újság veled? – kérdezte Jazz.

-          Eldöntöttem, mi leszek. – mondta nagy büszkén a fiú.

-          Ne csigázz!

-          A te döntésed sarkallt engem is választásra. Hogy elinduljak valamerre az életben. És úgy döntöttem… - Noah hatásszünetet tartott. - Jómagam is papnak állok… - a várt hatás azonban elmaradt, Jazznek leesett az álla. – Mi a baj, Mini?

-          Csak… örülök neked, hogy már tudod, mit akarsz kezdeni az életeddel… Nem is tudom, olyan hülye vagyok… Csak mikor 5 évesek voltunk… Á, mindegy, ne is törődj vele, már biztos nem is emlékszel… mindegy.

-          Akarsz valami másról beszélni? – kérdezte mosolyogva Noah, mivel nagyon jól tudta, hogy mikor a lány zavarba jön, könnyebb elterelni a figyelmét egy új téma felhozásával.

-          Bekerültem egy titkos klubba, a Körbe. – vágta rá gyorsan Jazz. – Ma kaptam róla levelet. És félek, hogy a legjobb barátnőm nem fog kapni, ami nagyon szomorú lenne, mivel neki ez sokkal fontosabb, mint nekem.

-          Jaj, Mini, már el is felejtettem, milyen önzetlen vagy, de akkor sem hagyhatod, hogy mások boldogságát és sikereit a sajátjaid elé helyezd.

-          Nem hiszem, hogy egy papnak pont ezt kéne tanácsolnia.

-          Még van időm a felszentelésig. És ha már így újra felhoztad a témát: pontosan emlékszem, mit mondtunk 5 évesen. Megígértem neked, hogy egy nap feleségül veszlek, és örökbe fogadunk egy csomó kismacskát közösen, és a felhők felett fogunk élni, egy olyan kastélyban, amit bárányok őriznek, kis haranggal a nyakukba. Hogyan is felejthetném el, Mini? – mondta Noah, majd szorosan magához húzta a lányt.

Noah a hét egész hátralévő részét Bellevue-ben töltötte – délutánonként hosszú sétákat ejtettek meg Jazzel, és hajnalig beszélgettek. A fiú pénteken még egy balett órára is belesett, hogy megnézze barátnőjét táncolni.

-          Nagyon jó voltál, Mini. A legjobb. Teljesen megértem, miért téged akar a Kör.

-          Csss. Halkabban. – csitítgatta felcsigázott barátját Jazz az óra után. – Figyelj, most dráma óránk lesz, és szerintem elintézhetném, hogy beülj megnézni. Az ókori drámát vesszük, és Dylan azt ígérte izgi óra lesz.

-          Szerinted nem lenne baj belőle?

-          Dehogy. – legyintett Jazz, és maga után rángatta Noah-t.

-          Szia Jazz! – derült fel Dylan, mikor a lány belépett a terembe percekkel a becsengő előtt. – Rég láttalak, sok volt a házi?

-          Szeretném bemutatni Noah-t. – mondta, miközben az említett is belépett a terembe. Kezet ráztak, miközben mindketten bemutatkoztak. Dylan feszengve figyelte, ahogy Jazz és Noah mosolyogva beszélgetnek, és megpróbált érdeklődő arcot vágni, mintha figyelne.

-          Nem lenne baj ugye? – Dylan összerezzent. Nem hallotta mit mondott Jazz, úgyhogy ész nélkül bólogatni kezdett, és helyeselni. Csak becsengetés után jött rá, hogy a fiú nem szándékozik elmenni, és még óra után se hagyja egy pillanatra sem egyesül Jazzt.

-          Irritáló, ugye? – kérdezte Alex, mikor már csak páran maradtak a teremben.

-          Meddig marad? – tette fel a kérdést Dylan.

-          Nem tudom, de remélem nem sokáig. Mini az agyamra megy, vissza akarom kapni Jazzt.

 

***

-          Azt hiszem, nem megyek el. Alexnek nem esne jól. – mondta Jazz, miközben Noah-val az étkezőben üldögéltek.

-          Mini, ez egy titkos klub, ha minden jól megy, sosem tudja meg, hogy a tagja vagy.

-          És mit mondjak neki, hová tűntem péntek este?

-          Leszek az alibid.

-          A találkozó Seattle-ben van. – hozta fel utolsó gyenge ellenérvét Jazz.

-          Elviszlek kocsival. – válaszolt magától értetődően Noah.

A lány töprengett egy ideig.

-          Oké, elmegyek. Megnézem milyen, kik vannak ott, aztán legfeljebb kilépek.

Jazz zavartan lépkedett az elegáns szálloda előterében, ahová hívták. Alex és Oli úgy tudták Noah-val vacsorázik egy pizzériában, mialatt a Kör találkozóra sietett.

-          Szervusz Jasmine. – hallott meg egy ismerős hangot a lány, és gyorsan abba az irányba fordult. Alex anyját, Kate-et látta meg.

-          Jó estét Mrs. Montgomery, nem tudtam, hogy még a városban van.

-          Igen, még nem igazán sikerült elbúcsúznunk Alexandrával, és persze fontosabb dolgom is akadt a városban. Új tagokat kellett toboroznom.

Jazzre úgy tört rá a felismerés, hogy beleremegett.

-          Maga a Kör vezetője?

-          Miért, mit gondoltál? Azért ülök be az elsősök minden egyes órájára, mert annyira unatkozom?

-          Nem, azt hittem a lányát jött megnézni.

-          Alexandrában nincs meg, az ami a Kör tagjaiban: a szenvedély, a kitartás, a küzdés.

Jazz nem tudott megszólalni, egy pár pillanatig lélegzetvisszafojtva állt a nő előtt, majd sarkon fordult, és kivonult a szállodából.

-          Mondd, hogy küzdesz! – mondta, ahogy belépett a kollégiumi szobája ajtaján. Alex az ágyán hevert és chipset dobált a szájába, miközben érdeklődve figyelte barátnője arcát.

-          Nahát, már van időd rám? – kérdezte unottan, fel sem nézve a belépőre.

-          Mondd, hogy nem adtad fel az anyád elismerésének kivívását.

-          Ennyire rossz volt a pizza?

-          Seattle-ben voltam, a Fairmont Olympic Hotelben. Ez a város egyik legjobb szállója, és nevezetesen az anyád átmeneti lakhelye is.

-          Tudom, de nem értem, mit kerestél ott…

-          A Kör találkozóra mentem.

-          Te… bekerültél a Körbe…? És nem is szóltál?

-          Titokban kellet tartanom. El se akartam menni, csak Noah ragaszkodott hozzá.

-          És az anyám…

-          Ő a Kör elnöke. Az anyád…

Alex nem szólalt meg. Lesütötte a szemét, és nem mondott semmit. Jazz az ágyához sietett, és leült mellé, hogy átkarolja.

-          Eljöttem, mert én nem érdemlem meg annyira, hogy ott legyek, mint te. Az egyetlen ok, amiért engem választottak, az az hogy én nem vagyok Kate Montgomery lánya.

-          Ott kéne lenned. Kiválasztottak. Nem haragszom, vagy ilyesmi… - mondta halkan Alex. – És nem sírok, nehogy azt hidd. Úgyse akarnék egy olyan társaság tagja lenni, ami egy horrorfilmről kapta a nevét. Eléggé megkérdőjelezi a hitelességét.

-          Nem megyek vissza. Ugyanúgy meg akarok küzdeni a sikerért, mint te. Azt akarom, hogy jó sokat versenyezzünk egymással a válogatásokon, hogy majd évek múlva az anyád orra alá dörgölhessük, hogy mennyire nagyot tévedett veled kapcsolatban.

Alex végre elmosolyodott.

-          Gondoltam, hogy még nem ment el. Sose menne el búcsú nélkül, és hogy még egyszer a földbe döngöljön, és elmondja, hogy mennyire apró darab kupac kaki vagyok is valójában. – mondta Alex, mire mindketten elmosolyodtak.

 

***

Szombaton nagyon esett az eső, mikor Jazz bekopogott Mona szobájának az ajtaján. A lány halkan surrant ki, szobatársai ugyanis még az igazak álmát aludták.

-          Egy barátom be tud minket vinni kocsival a városba. – mondta Jazz, mielőtt Mona elindult volna a buszállomás felé.

Az úton odafelé csend volt – Noah vezetés közben dúdolgatott néha, Jazz az utat fixírozta, míg Mona a hátsó ülésen lesütött szemekkel ült.

A klinikán rövid bejelentkezés után a váróterembe mentek, ahol egy kicsivel több időt kellett várakozni.

-          Mona Gold? – lépett oda egy nővér hozzájuk. A megszólított feltekintett, és bólintott. – A doktorúr készen áll. Egyedül jön, vagy bekíséri valaki?

Mona nem válaszolt rögtön, és nem is nézett Jazzre. Noah kicsit meglökte a lányt, aki lendületből szintén felállt, és odalépett Mona mellé.

-          Nem, én is bekísérem…

Noah fel-le járkált, megpróbált nem rágondolni, mi folyik odabent, ezért elfoglalta magát: vett kávét, keresett egy csoki automatát, és olvasgatta a gyógyszerhirdetéseket. Mikor végre kinyílt az ajtó, és kilépett rajta a nővér, odasietett. Jazz egy pár perc múlva jött ki.

-          Szörnyű volt. – mondta kurtán, és elvette a fiútól a kabátját. – Amilyen gyorsan csak lehet, menjünk innen. Monának még kell néhány perc, de nem hiszem, hogy ő tovább akarna maradni.

Noah segített a lánynak távozni. Mivel korábban úgy rendelkezett, hogy nem szándékozik a kórházban maradni a megszakítás után, bár még a morfium hatása alatt állt, beült a kocsiba. Jazz ezennel melléült és átkarolta, hogy ne dőljön el. Mona halkan sírdogált, és a feje Jazz vállára bukott.

-          Nem szabadott volna megtörténnie. – suttogta sokadszorra, és Jazz ezennel is megpróbálta lenyugtatni: simogatta a haját, és csitítgatta.

-          Ne mondd el senkinek, jó? Jazz, én bízom benned, de nem tudhatja meg se Sam, se Chris. Még Oli se. Olit mindenki szereti, engem meg mindenki megutálna. Nem szabadott volna megtörténnie. – Mona rövid szünetet tartott. – Chris-szel egy suliba jártunk, tudtad? De nem beszéltünk, amíg össze nem találkoztunk a Maynard Hawkinsos felvételin. Azt hittük, hogy természetes, amit csinálunk, mert mindketten az anyánkkal éltünk, és az összes spórolt pénzünket a tandíjra költöttük. Ő egy alagsorban lakott, én meg egy lakókocsiban. Úgy éreztük, jobb úgyse jöhet. Megelégedtünk egymással. Ő csak egy birkózó volt, én meg a lány, akit felcsináltak. Patrick gyönyörű kisbaba volt, tudod? A legszebb, akit láttam, de az anyám azt mondta, jobb ha odaadjuk annak a dél-dakotai párnak, mert ők jobban a gondját tudják viselni, és fel tudják nevelni egy olyan környezetben, amit megérdemel. Mert senki nem érdemel egy lakókocsit, csak én. Azt hittem, Chris-szel minden más lesz. De nem tudtam volna még egyszer végigcsinálni, amit Patrickkel, nem tudtam volna még egy gyermekemen túladni. De akkor sem szabadott volna megtörténnie. Abba kellett volna hagynunk, mikor járni kezdtem Sammel, neki meg tetszeni kezdett Oli. Már az első nap tudtam, hogy ez itt úgyse fog működni, de nem hagytuk abba. Ő attól félt, hogy megbántja Olit, én meg attól, hogy ha őt elveszítem, akkor már tényleg semmim sem lesz. Nem veszíthettem el őt. Nem azért, mert annyira szerettem volna, hanem mert sosem volt igazán az enyém. – Mona egyfolytában sírt, Jazznek pedig egyre jobban összeszorult a szíve, ahogy a kábult lány szavait hallgatta.

-          Nem szabadott volna megtörténnie…

 

***

A jövő hét elejére mind Mrs. Montgomery, mind Noah megejtették a búcsút, és elhagyták a várost. Alex és anyja közt csak rövid szóváltás történt, míg Noah és Jazz búcsúja pár percnél tovább tartott.

-          Frank atya meg fog ölni. A lelkemre kötötte, hogy csak veled együtt mehetek vissza. – vallotta be Noah látogatásának igazi okát, mikor már minden csomagját bepakolta a kocsiba

-          Tessék? – értetlenkedett egy kicsit Jazz, miközben Noah magához húzta, és szorosan megölelte.

-          Frank atya úgy gondolta, hogy túl korán engedett el, és valósággal az ördög karjaiba lökött. – Noah kuncogni kezdett saját szavain. – De megmondom neki, hogy itt végre kibontakozhatsz, és önmagad lehetsz, egy olyan világban, amit te választottál.

-          Remélem, azért látlak még. – mondta Jazz, miközben Noah beszállt az autójába.

-          Sajnálom Mini, de kolostorba vonulok. Megvan az esély rá, hogy soha többé nem találkozunk. De minden este imádkozni fogok érted.

Jazz teljesen ledöbbent, valamilyen szinten megsértődött Noah-ra, amiért így magára hagyta.

-          Nincs szükségem az imáidra. – mondta dacosan, majd hátat fordított a távozónak.

Miközben a kollégium folyosóján rohant, beleütközött valakibe, akit normál lelkiállapotában kikerült volna, és messziről elkerült volna, de így megragadta a vállát, és minden erejét beleadva a vállainál fogva rázni kezdte.

-          Én tényleg nagyon próbáltalak kedvelni, Chris, de te valamiért nem hagyod. Nem csak nekem, de senki másnak sem.

-          Mit tudsz? – érdeklődött a fiú.

-          Mindent.

-          Oli mit tud?

-          Semmit.

Chris nagy levegőt vett, majd belépett a lányok szobájába.

-          Chris… - mondta meglepetten Oli, mikor meglátta a váratlan vendéget.

-          Bocs, hogy eltűntem. Az anyámnál voltam, hogy az ünnepekkor ne kelljen otthon lennem. Ki nem állhatom, hogy folyton bőg. És a könnyek megrémisztenek, mert jelentenek valamit. Csak azok sírnak, akiknek van mit veszíteniük.

-          Miről beszélsz, Chris? – ijedt meg Oli.

-          Minden éjszaka csak rád gondoltam, és mikor reggel felébredtem, nedves volt a párnám. És ettől megijedtem.

Oli közelebb lépett a fiúhoz, és megfogta az arcát.

-          Semmi baj. Sírni a világon a legtermészetesebb dolog. Nem a gyávaság jele, pont fordítva. Csak a legbátrabbak kiváltsága.

Chris lefejtette magáról a lány kezeit.

-          Lefeküdtem Monával. Sőt mi több, viszonyom volt vele. Az egész randink alatt rágondoltam, és nem hiszem, hogy befejeződött. Ő sokkal jobban illik hozzám, mint te.

Oli megdöbbenve hátrált pár lépést, miután meghallgatta a fiú egyhangú monológját. Az egész előtte lévő párbeszéd értelmét vesztette. Chris többé nem szólalt meg.

-          Kifelé. Menj ki!- ordította Oli, miközben kilökdöste a fiút, majd becsapta az ajtót.

-          Segítene, ha a sötétben elkapnánk, és a szart is kivernénk belőle? – kérdezte Alex, aki Jazzel együtt végignézte az egész jelenetet.

Oli remegő szájjal megrázta a fejét.

-          Most csak a sütés segítene, de ebben a francos kollégiumban nem engednek be a konyhába! – üvöltött a lány.

-          Oké, nyugi. – csitítgatta Jazz. – Van egy ötletem.

Dylan pizsamában nyitott ajtót. Oli invitálás nélkül lökte arrébb, és egy szó nélkül elfoglalta a konyhát.

-          Ne haragudj, hogy így rádtörünk, de Olinak kellet egy hely, ahol süthet, hogy kieressze a gőzt, és te vagy az egyetlen Bellevue-ben, akit ismerek, és van sütője. Mindent megvettünk, úgyhogy neked már csak helyet kell foglalnod, és elfogyasztanod a sütit. – magyarázta Jazz, miközben hagyta, hogy Dylan lesegítse a kabátját.

-          Ó, szóval akkor most már csak akkor jössz hozzám, ha szükséged van valamire? – viccelődött a fiú.

-          Ne feledd, hogy te jársz jobban: Oli messze földön híres a muffinjairól.

-          Noah elment? – kérdezte Dylan, mire Jazz válaszul bólintott, de nem fejtette ki jobban a témát, mivel rájött, hogy Dylannek nem volt épp a szíve csücske Noah, és az egész kapcsolatuk. Máskor cukkolta volna őt olyasmivel, mint hogy féltékeny, de most inkább hagyta, hogy a fiú cukkolja őt, amiért elhanyagolta az elmúlt héten.

-          Na és, mi a tragédia? – kérdezte a fiú.

-          Rettentő hosszú, és bonyolult, és titkos. Nem hiszem, hogy tanárok tudhatnak róla…

Mindketten elmosolyodtak, és ledobták magukat a kanapéra, miközben a konyhában idegesen munkálkodó Olit bámulták, és belevetették magukat a beszélgetésbe.