Történt már olyan veled, hogy valaminek a bekövetkezésére nagyon vártál, de az csak nem akart megtörténni, és már szinte elfelejtetted, mikor egy csoda folytán mégis megesik, egy aprócska változtatással, ami talán jobb is, mint az eredeti elképzelés. Történt? Mert velem folyton ez történik.
Ahogy a kavics hullott vissza, még azt is hallottam, ahogyan puffan. De nem tudtam felállni, teljesen lemerevedtem. Végül nagy levegőt vettem, és kinyitottam az ablakot. Nem vártam semmit és senkit..
Orran állt ott, lehajtott fejjel, kicsit havasan. Lassan felemelte a fejét.
-Hello. Van egy kis időd?
Persze van időm, itt az egész szünetem. Nem is válaszoltam, gyorsan száguldotam le a kertbe, útközben fellökve Tomit és Árpit, megfeledkezve a kabátomról, csak rohantam ki, és észre sem vettem máris ott álltam a táncoló fűzfák mellett, ott ahol egy kótyagos éjszakán megesett az eset.
Mikor odaértem hirtelen nem tudtam mit csinálni. Nem tudtam mit mondani. Nem tudtam miért jött...
-Mutatni szeretnék valamit.
Megfogta a kezem, és vezetett.
-Hova megyünk?
-Majd meglátod.
Lassan mentünk fel az utcánkban. Útközben hullott a hó, de Orran meg se szólalt.
-Orran, én...
-Nagyon sajnálod, tudom... hidd el! Semmi baj, Lili. - egy pillanatra megállt, és rámnézett, de aztán már ment is tovább.
-Tényleg?
-Persze, csak menjünk, mert nincs túl meleg. - ez már nem volt túl meggyőző, de mit volt mit tenni, meneteltünk tovább.
Sok időnek kellett eltelnie, mire rájöttem hová tartunk. Lassan ott álltunk Mikuék háza előtt.
-Mit akarsz csinálni?
-Mássz fel! - és rámutatott a ház előtt lévő óriási fára.
-Most hülyéskedsz? Miért tenném?
-Csak mássz már fel!
Néztem még egy darabig, végül úgy döntöttem, felmászom. Nem volt nehéz, tekintve, hogy kis lécek is fel voltak szögelve a fára. Eléggé meglepődtem, mikor már a nagy lombok közt járva, egy nagy ágon egy nagyobb deszkadarab volt rögzitve, aminek az egyik sarkán egy kupac állt. Csak néztem rá, azt hittem Orran utánam jön, de ekkor a kupac megmozdult. Nagyot nyújtózott, de mivel egy lepellel le volt takarva, nem jöttem rá, ki az.
-Áh, már itt vagy? Miért nem szóltál? - hirtelen egy fiatal lány feje bukkant ki a lepel alól. Lola Benezra volt az.
-Na, odanézz! - rámutatott az ággal egyvonalban lévő emeleti ablakra. Csodás kilátás nyílt rá, ráadásul ki is volt világítva. Először nem értettem, miért nézzük, amíg meg nem láttam, hogy egy alak folyton ide-oda járkál. Maki volt az.
-Azóta ezt csinálja, amióta hazajött a kórházból... Ez bizony nem túl jó jel, kisanyám... Legutóbb Laura miatt volt ennyire kiborulva... Nem is kiborult, inkább tanácstalan. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, nem tudja legyőzni az érzelmeit. Hallgass rám, én tényleg tudom mi van vele, hisz elsősorban az öcsém, másodsorban pedig férfi. Nagyon fájt neki, akármit tettél, de ha ügyes vagy, akkor még meg tudod menteni a helyzetet. Én drukkolok!
Odamászott mellém, és megölelt.
-Most menjünk, mert lefagytak a lábujjaim.
Lemásztunk a létrán. Legnagyobb meglepetésemre Orran újra kézen ragadott, és vonszolt tovább.
-És most hova megyünk?
-Meglátod...
Mentünk, mentünk, túl a parkon, túl a lepkén, egy kis utcába fordultunk. Nagy házak következtek, óriási betontenger, lassan a suli mellett is elhaladtunk.
-Már nincs messze! - mivel látta, hogy fázom, odaadta a kabátját.
Megálltunk az egyik suli melletti utcában egy kis kertesház előtt. Itt nem kellett felmászni sehova. Egy földszinti szobába néztünk be, egy sötét szobába, ahol az ágyon egy békésen szuszogó alak aludt. Egyből ráismertem: Marci volt az.
-Gondolkodj el, melyiküknek érsz többet!
-Te... miért csinálod ezt? Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a testvérednek segítesz, és nem a barátodnak, pedig te nem szereted Mikut...
-Én tudom mit érzel... Már rég lemondtam arról, hogy talán velem szeretnél valamit, de nem szeretném, hogy rossz embert válassz... mert te a legjobbat érdemled Lili. - megfogta az arcom. - a kezedben a döntés. Remélem jól választasz. - csak néztem a szemébe. Annyira hálás voltam, sokkal többet segített, mint ahogyan azt bárki tehette volna. Se Luca, se Fanni, se Mesi nem tudott volna ennél jobban rádöbbenteni a dolgokra. Köszönöm, Orran!

December 21. csütörtök, 13:58
Reggel álmosan ébredtem. El sem hiszem, hogy szünet van... Felültem az ágyban, és elgondolkoztam mit fogok csinálni. Semmi nem jutott az eszembe. Körbe néztem a szobámba, és a fotelen megláttam Orran kabátját. Hát nem álom volt :) Odasétáltam hozzá, és megemeltem. Gondoltam visszaviszem neki. Gyorsan felkapkodtam valamit, nem is figyelve mit, végül is csak át akartam szaladni, cipőt se vettem normálisat, csak egy papucsot. Siettem a csúszós úton, minden csupa jég volt, de a hó nem esett. Már lassan dél felé járhatott az idő, ezért reméltem, már nem alszik senki. Becsengettem. Valamiért nyilvánvalónak képzeltem, hogy Orran nyit ajtót, de nem ő jött ki. Először csak egy lábat láttam, majd egy kockás nadrágot, és egy atlétát. Már éreztem, hogy nem Orran nyitott ajtót. És valóban, ahogy feljebb emeltem a tekintetem, Meki arcát pillantottam meg.
-Öh, szép reggelt! Én csak visszahoztam... ezt! - és átnyújtottam a ruhadarabot.
-Hiszen ez Orran kabátja. Felismerem, mivel tőlem csórta. Hogy került ez hozzád?
Éreztem, hogy mondanom kell valamit, de az igazságot valamiért nem akaródzott kimondani.
-Nem tudom.
És persze ez sokkal félreérthetőbb volt, mint az igazság, szóval gyorsan kereket oldottam, valami gagyi dumával, de persze, ahogy elfordultam, megcsúsztam a jégen. Alig tudtam felállni, mert a hülye lila szoknyám volt rajtam. Miku meg csak állt az ajtóban, és elfojtotta röhögést.
-Hú, de nagyon vicces. Csak segíteni eszedbe ne jusson.
-Hogy is mondtad? Szép reggelt!
És rám csukta az ajtót.
Na, kedves tőle. Ilyenek a férfiak. Ááááh, de bunkó. Elegem van!

21:46
Visszakapta a kis suttyó.
A parkban voltunk Mesivel, épp igyekeztünk Fannihoz, mikor megláttam, hogy ő meg Robi is ott vannak. Felkaptam egy kis havat, jól meggyúrtam, és már repült is felé. Csak bénaságomra nem találtam el, ezért újat kellett gyúrnom, és mire felegyenesedtem, már ők is gyúrták a hógolyókat. Eldobtam az enyémet, és ezzel megkezdődött a harc. Órákig rohangáltunk egymás elől, és dobáltuk egymást, míg a végén, teljesen kimerülten lerogytunk egy fa alá. Ott lihegtünk négyen, mikor eszünkbe jutott, hogy mi igazából Fannihoz igyekeztünk. Szóval felpattantunk, és elindultunk, de nem sokára utolértek, mert mint kiderült, ők is odamentek. Úgyhogy felmentünk Fanni szobájába, és Mesi benyitott, de gyorsan vissza is csukta az ajtót.
-Hupsz, ezt talán nem kellett volna látnunk...
-Naná, hogy nem kellett volna, de ha nagyon akarsz, Robi, menj csak be.
Nem kell semmi durvára gondolni, csak éppen elemerültek egymásba, és ölelkezve feküdtek az ágyon. Mármint Fanni meg Bálint.
-Biztos nem hiányzunk nekik.
-De lehet, hogy Robi-hiányuk van.
Erre az az idióta Muki belökte az ajtón szegény Robit.
-Idióta!
Erre ő is bent termett a szobába, hála Mesinek.
-Oh, hát itt vagytok?
Nem volt túl kellemes a légkör, tekintve, hogy mindenki úgy viselkedett, mintha valami háború dúlna a lányok és a fiúk közt, és csak Bálint meg Fanni vannak kapcsolatban egymással.
Úgyhogy hamar eljöttünk, és jöttem haza.
Itthon csak Árpit, meg Lucát találtam.
-Sziasztok, mi a helyzet?
-Lili, hála az égnek. Maradj csak itt Lucával, én megyek.
-Neee! Nem kell elmenned, maradj csak magatokra hagylak titeket.
-Ti most itt akartok hagyni?
-Dehogy! - mondtuk egyszerre Árpival.
-Csak lehet, hogy pihenned kéne.
-Oké, nem vagyok lüke, csak terhes. Kicsit sokat hisztizem, oké. Visszafogom magam, csak ne hagyjatok itt, már úgyis egyedül vagyok.
-Hát Szabad Máté?
-Hát Szabad Máté Svájcban telelget a kis családjával...
-Micsoda? Elment Dóri anyjával síelni?
-Hát mégiscsak a felesége, vele kell lennie. - Lucából kitört a sírás. Árpi rámnézett. Eddig ő vigasztalta, most rajtam volt a sor.
Az este nagy részét Lucánál töltöttem Árpival karöltve. (naná, hogy nem engedtem ellógni!) Mikor Nagyi végre megérkezett a nagybevásárlásról, és mindenkit hoszasan megölelgetett, és odaadta az ő kicsi fiacskájának a csokiját (hihetetlen, de Árpi még mindig kap csokit, ha Nagyi vásárolni megy. Én rendszerint gumicukrot, míg Luca nyalókát kap, Tomi pedig kekszet) átvette tőlünk Luca ügyét, így mi elszabadultunk. Siettem a konyhába, hogy megterítsek vacsira, mikor jött Tomi.
-Na, összejöttetek Mikával?
Természetesen Miku az első fiú, akivel nem ellenzi a kapcsolatomat...
-Dehogyis.
Tomi egy érmét adott Árpi tenyerébe.
-Ne már! Ne fogadjatok rajtam!
Utánuk akartam szaladni, hogy jól megmondjam nekik, de a hülye lila szoknyámban nem tudtam mozogni, ők meg bezzeg már rég a padláson voltak...
Szóval maradt nekem a terítés...

December 23. szombat, 23:23
Bevett Lili szokás szerint ma mentem el karácsonyi ajándékot venni. Tomién, Árpién, Danién, anyuén, apuén, nagyién és Lucáén hamar túl voltam. Fanninak, Mesinek, Robinak, Bálintnak és Orrannak is hamar találtam valami kis apróságot, de azon, hogy Maki és Marci mit kapjanak órákig agyaltam. Ültem a hülye nagy bevásárló központ közepén, a szökőkút mellett, a hülyeségekkel teletömött táskámmal, és azon gondolkodtam mit kapjanak tőlem. Valami olyasmit akartam, ami egyszerre sokatmondó és semmitmondó. Marcinak végül egy pengetőt vettem, talán tudja majd használni mikor gitározik. És ha véletlenül használná mindig rám fog gondolni. Jajj, csak azt ne. Lehet, hogy neki mégsem adom oda az jándékot. Mikuval nehezebb dolgom volt. Az összes boltot végigjártam, míg egy drogériában egy minden 100 Ft felíratú dobozből kihúztam egy fésűt. Masszívnak tűnt, úgy gondoltam ezzel talán majd sikerül kifésülnie a haját. Először nem is fogtam fel, hogy sikerült valami használhatót venni a számára, csak úgy gondoltam majd odaadom neki, és csak azután tűnt fel, hogy ez tekinthető ajándéknak. Idióta ajándék, de legalább az.
Este a gagyi tehetségkutató versenyt néztem, ahol végre-valahára Dórika kiesett. Igazából nem csak ő, a Heroes is. Bár az utóbbi időben Orran eléggé háttérba vonult, már csak próbálni járt együtt Dórival és Marcival. Már nem olyan jóbarátok, mint azelőtt, hogy idejöttem. Úgyhogy őket egy kicsit sajnáltam. Meg egy kicsit Dórit is. Aztán meg rájöttem, hogy így újra lesz ideje engem kínozni. És ez az érzés olyan rohadtul feldobott, hogy majdnem bele fojtottam magam a kádba. Csak az zökkentett ki, hogy a szomszéd szobába Luca sírt. Elég lehangoló volt hallgatni, szóval gyorsan kiugrottam a kádból és átbattyogtam szenvedni Lucihoz. Végül már aludni se mentem vissza a szobámba, megvártam, míg ő elalszik, de most már nem tudok kimászni alóla, szóval egy írtó romantikus és cseppet sem magánnyal teli éjszakát töltök el az állapotos nagynénémmel.

December 24. vasárnap, 15:40
Oh, pontosan így kell indulnia a karácsony reggelnek. Pont ez való hozzám. Ölemben óriási nyáltócsa, amit először nem tudtam azonosítani, hogy Lucáé, az enyém, vagy egy fenevadé, aki éjjel tört be a szobába. De nem is volt rá szükség, mert abban a pillanatban Luci felkapta a fejét.
-Hányok.
Én mg csak arra gondoltam, ne a nyáltócsára, szóval felhajtottam a takarót. Bár ne tettem volna. Most már a hálóingem volt csupa gusztustalan váladék. Szóval így indult. És valahogy így is folytatódott. A délelöttöt a nőgyógyászati ügyeleten töltöttük, egy 5 perces beszélgetés miatt, amibe az orvos közölte, hogy teljesen normálisak a reggeli rosszullétek, és hogy nem kell mindig orvoshoz sietni. De legalább Luca megnyugodott. Épp sétáltunk haza, mikor a lepkén fanni szaladtz oda hozzánk.
-Nahát Fanni, már felkelhetsz? Jobban vagy már?
-Igen, köszönöm. Csak azért jöttem, hogy szóljak nektek, hogy ma délután itt, a lepkében közösen karácsonyozunk, és természetesen titeket is várunk.
-Jajj, de kedves tőletek.
És elérzékenyült. Mert mostanában folyton sír és folyton hányik. De mindegy. Elköszöntünk Fannitól a délutáni viszontlátás reményében, és indultunk a katasztrofális ebéd színhelyére.
Rebeka és Balázs a felborult fenyőfa alól próbáltak kikászálódni valahogy, míg Árpi és Tomi a fával próbáltak valamit kezdeni. Anyu és apu a szétgurult díszeket szedegették fel, míg nagyi a konyhában készítette a vacsorát.
Rebi és Balu apukájáról napok óta semmi hír. Utolsó forrás szerint Ázsiában van, és a karácsonyt Afrikában tölti, de hamarosan meglátogatja a srácokat. Hát, szép kis apa. Nála már csak Szabad Máté jobb. De tényleg. Ha jól tudom, akkor Dóri most utazik utána meg az anyja után. Vagyis mit jelent ez? Hogy eddig kettesben voltak. És ez meg azt jelenti, hogy együtt aludtak. Pfuj! Ilyen galád módon megcsalni egy terhes nőt.
Most ebédeltünk, négy körül indulunk Lucival a lepkébe.

23:58
Amilyen ramatyul kezdődött, olyan tökéletesen ért véget!
Ebéd után Lucával elköszöntünk, és megígértük vagy hatvanszor nagyinak, hogy fél nyolcra itthon leszünk. Mikor elmentünk, épp Rebit és Balut tuszkolta fel a szobájukba, hogy pihenjenek kicsit, míg az angyalkák dolgoznak :)
Nagyon hideg volt. Napok óta nem esett hó, de megmaradt, így minden jeges meg havas. Miután kábé háromnegyed óra alatt megtettük a kábé 10 perces utat, és beléptünk a lepkébe nagyon elcsodálkoztam. A hely meseszép volt. Soha nem láttam még ilyennek azelőtt a lepkét. A sarokban egy kisebb fa állt, szolíd díszítéssel, égők voltak mindenhol, az asztalon mécsesek égek, és gagyi karácsonyi dalok szóltak, és olyan sokan voltak. Ismerősök meg ismeretlenek, mégis minden olyan szeretetteljes, nyugodt és békés volt. A sarokba, a törzshelyünknél aztán meg is találtuk Fannit meg Mesit. Leültünk hozzájuk. A többiekről senki nem tudott semmit. Beszélgettünk mindenféléről. És mit ad Isten? Egy pillanat alatt összedőlt minden, ami addig volt, mert megnyikordult az ajtó, és abban a pillanatban eltűnt béke és nyugalom, mert Luca felsikkantott, és fellökte a maga alatt évő széket, és mindenkit félrelökve az ajtó felé rohant, és egyszerűen Szabad Máté karjaiba vetette magát. Valahogy nem tudtam mit csinálni.Úgy éreztem, hogy most már tényleg tök egyedül maradtam. Még Szabad Máté is visszajött Luca kedvéért, már csak én avgyok magányos. Oldalra pillantotrtam. Fanni elérzékenyülve ült, és az asztalra támaszkodott.
-Már itt kéne lenniük.
Nem értettem mi va, és senki nem magyarázta el.
Aztán egyszer csak megértettem. Először Bálint jött be. Meglepően kedves volt, amit az elmúlt időkben nem sokszor követett el velem szemben. Kellemes estét kívánt, és egy levelet csúsztatott át nekem. Azt mondta, itt nem nézhetem meg, menjek ki a térre. Sietősen ki is sétáltam, majd kinyitottam a lapot. Az ég világon semmit nem láttam rajta. Meg fordítottam, semmi. Gondoltam visszamegyek, és megmondom Bálintnak, hogy nem jó levelet adott. Megláttam a sötétben az égő kirakatot, a tömeget, ahogy bent ülnek a lepkébe, és megláttam még valamit, amitől elmosolyodtam.
Az ablak felső csíkjában betűk voltak kiragasztva, amiket eddig észre sem vettem.
VALAMI ÖSSZEKÖT MINKET
ennyi. valami összeköt minket.
Nem sokat gondolkodtam futásnak eredtem, és a parkig meg sem álltam. Ott áltam a lombos fa alatt, ami tele van szivekkel, és jeges rémület fogott el, mikor Orran találtam ott.
-Ne ijedj meg, én vagyok az!
-Azt látom, de miért te? Hiszen te azt mondtad, hogy tudod, hogy soha nem tudnálak úgy szeretni, mint őt. Mert mindig őt látnám, azt mondtad...
-Tudom... Pontosan ezért, segítek neki. Meg neked is.
Felemelte a kezét, és felfelé mutatott, a fa teteje felé.
-Fel kell másznom?
Bólogatott. Kicsit nehezebb volt, mint a múltkor, tekintve, hogy itt nem voltak létrafokok, amik degítettek a feljutásban, de az elején Orran a segítségemre volt. Mikor elértem az első vastagabb ágat, találtam ott egy dobozt. Felhajtottam az egyik fülét, és egy kis, fehér virágot találtam benne. Először elbizonytalanodtam, miért nem egy vörös rózsa, majd rájöttem, hogy ez az egyetlen virág, ami télen is virágzik Nagyi kertjében. Valahogy lezuhantam a fáról. Orran már sehol sem volt, úgyhogy rohantam a kertünkbe a tündérfákhoz, és útközben vagy hatvanszor elcsúsztam a járdán. Mikor végre odaértem. Senki nem volt ott. A konyhában égtek a lámpák, de neki nem volt bent.
Hát ezért volt. azért csinálták, hogy kicsit újra elhitessék velem, hogy minden jobb lehet. Lezuhantam az egyik tündérfa alá a hóba, és lehajtottam a fejem. Pár percig ültem ott, mikor elkezdett ropogni a hó. Nem néztem fel. Nem akartam, hogy Nagyi, vagy bárki, aki kijött, észrevegyen. Majd elment az illető. Felnéztem, és egy magnó volt nem messze a másik fától, egy kis háromlábú székre rakva. Odasétáltam, és megnyomtam a play gombot. Egy ideig csak zúgott az egész, én meg leültem a kis aszalka mellé, ráhajtottam a fejem, és vártam, hogy elinduljon vlamelyik nyálas last christmas szám. Aztán mégis valami más indult el. Valaki pengetni kezdett. Ezer közül is felismerném, hogy Miku pengetését hallom. Majd hirtelen kiszólt a magnóból.
-Kaptál egy levelet is!
Valóban ott volt egy levél. A fedőlapjára volt írva pár sor:
Miközben lágy zene mellett olvasod el megbánó szavaimat, gondolj rám.
Mosolyogni kezdtem. Hát mégsem ment minden tönkre. Kinyitottam a levelet.
Mivel Karácsony van, megérdemlek egy második esélyt.
Remélem kapok is, mert hidd el, mindent megbántam, és bármit megteszek azért, hogy meg tudj nekem bocsátani.
(Tudom, hogy túl nyálas vagyok, szóval kérlek máskor ne csókolgass másokat, és ne kényszeríts ilyen levelek megírására.)
Kérlek, ne gondolj a múltra, gondolj szerető szívemre, és ne gondold, hogy ez 100 százalék irónia.
Karácsony alkalmából: teljes szívvel szeretlek!
Mika
Sírva nevettem. Hát megértette.
A hó újra ropogni kezdett, de most már sokkal finomabban, mint azelőtt. Végre itt volt. Felsegített, majd a nyugalom és béke érdekében elkezdett hullani a hó.

Mire visszaértünk, már mindenki a lepkébe volt. Megajándékoztuk egymást, majd mindenki visszavonult a családi házba ünnepelni. Útközben, még marci ablakpárkányára helyeztem egy kis dobozt, név nélkül. Végül is nem kell megtudnia, hogy tőlem kapta.
Itthon viszonylag rendesen lement minden. Mindenki megkapta a karácsonyi ajándékot, apa feltűnően nyugodt volt, még azzal is viccelődött, hogy olyan, mintha egy gyermekotthont vezetne ezzel a rengeteg gyerekkel. Vacsora közben Luci azt ecsetelgette percre pontosan Szabad Máténak, hogy mi történt abban a 4 és fél órában, amit az orvosi váróteremben töltöttünk. Vacsora után rám hárult a megtisztelő feladat, hogy lefektessem Rebit és balut, és meghallgassam afajta vágyaikat, hogy hiányzik a papájuk. De valahogy az sem zavart, mert karácsony van. Mondtam, hogy kívánjanak valamit ma este, mert az angyalok az égben úgyis teljesítik. Aztán még benéztem Danihoz is. Végül is olyan régen voltam vele egy kicsit, és most mindenkit úgy szerettem, és nem tudtam senkire se haragudni. Lassan fél éves lesz az én kicsi öcsém. Miután minden családtagomban és barátomban kigyönyörködtem magam, végre lefekhettem aludni. Átgondoltam az egész napot, mindent, ami történt, és az éjjeli szekrényemre helyeztem az üres lapot, meg a fehér kisvirágot, meg a cd-t, amin miku gitérozott, meg a levelet, örök emlékként erről a meseszép fehér karácsonyról.

December 25. hétfő, 19:37
Mégis vannak angyalok. Vagy csak merő véletlen, hogy Rebi és balu apukája ma reggel beállított, hogy meglátogassa a gyerekeit. Mindenesetre tegnap sok dolga volt az égi-kommandónak a Bertóti ház táján...
Délután végre békében voltunk együtt a bandával, kicsit énekelgettünk, meg minden. Annyira örültem. Valahogy, most minden összejött, és gondolni se akarok rá, hogy valahol Svájcban Dóri és a Szabad Máté miatt dühös anyja bosszút forral a famíliánkon, tönkretéve pillanatnyi boldogságunkat.
Nem, butaság!

Áááááááá
Érzem,
        közel a vég!

Vicc volt! [vagy mégsem?]
Lili