második fejezet

- Hello kis virág! Demon vagyok, tudod... Szóval csak azért kereslek, mert... szóval tetszel nekem, nincs kedved randizni? Csak egy randi, kötötségek nélkül! Na, nem magyarázkodom! Hívj fel, ha érdekel. Csók!
Percekig dermedten ültem, a könyv leesett. Honnan tudja a számom? Az az idióta Dom megadta neki? Megölöm, esküszöm, neki vége...
Felpattantam, és úgy, ahogy voltam zokniban, és takaróba burkolózva elindultam Dom szobája felé.
Kopogás nélkül mentem be, és rögtön leteremtettem Domot, hogy hogy volt képes megadni a számom, és egyáltalán mi joga van hozzá?
- Hé, Flori, nyugi! Mi bajod származhat neked ebből?
- Hogy mi? Talán az, hogy mostantól folyton zaklatni fog, pedig én örültem, hogy nincs közöm hozzá, én nagyon jól megvoltam nélküle is, nincs szükségem rá!
- Ne parázz már egy kis társaságtól!
- Ajj, Dom, igazán megérthetnéd, hogy nem vagyok olyan, nekem elég az én néhány barátom, nem vágyom óriási bulikra, és olyan fiúkra, akik nem bírják megjegyezni a nevem, csak a jelentését...
- Biztos megjegyezte... de ha nem, hát kikövetkezteti a jelentéséből, okos fiú ő.
- Tényleg? Mit tanul? - kíváncsiskodtam, kicsit már nyugodtabban.
- Na, mégis érdekel a srác? - heccelt Dom.
- Jajj, dehogy, csak... érdekel!
- Az orvosira jár.
- Úristen, nem leszek beteg az elkövetkezendő éveimben a Yale-en.
- Dehogynem. - mondta olyan halkan a barátom, hogy azt hitte nem hallom, pedig hallottam, csak nem volt kedvem ellenkezni.
Az elkövetkezendő hét nagyon zsúfolt volt, annyira, hogy Irisszel csak reggelinél és villanyoltásnál találkoztam, mert minden órán dolgozatot írtunk, ráadásul péntek 5 órára egy etika dolgozatot is le kellett adnom, így azon dolgoztam egész pénteken. Mikor már a tanár irodájából jöttem ki, Dommal futottam össze. Szombat óta nem beszéltünk, azóta szerencsére Demon se hívott, biztos talált még 100 olyan lányt, aki felvette a telefont. Igazából meggyőztem magam, hogy helyesen cselekedtem, nem akartam eljátszani a népszerű fiú és a magányos lány érthetetlen szerelmét, ami végül vagy beteljesedik, vagy nem. No, de térjünk vissza Domra, aki meghívott egy kávéra, majd buzdított, hogy tartsak vele Demon privát bulijába, ahová csak a kiválasztottak mehetnek.
- Ha VIP-buli, akkor nem hisezm, hogy annyira örülne, hogy én is ott vagyok.
- De te is VIP vagy.
- Akkor miért nem szólt?
- Mert neki úgyis nemet mondanál.
- De neked meg nem, mi? … ne, nehogy olyan szemekkel nézz rám, mert megütlek, esküszöm megütlek. - takartam el a szemem, hogy ne kelljen Domot néznem.
- Flori, az én kedvemért, csak egy szívesség...
- Mitől olyan nagy szám az a buli?
- Nem tudom... Demon azt mondta menjünk el, mert fontos... nem tudom...
Kicsit furcsa volt, hogy nem mondott semmit, olyanokra gondoltam, hogy talán csak oda akar minket csalni, hogy élve felboncoljon minket a tanulmányaihoz, vagy takarításra kényszerít, vagy valami hasonló...
- Jah, és azt is mondta, hogy Iris is jöjjön.
- Miért? Ő nem is ismeri Irist.
- Vagy mégis. - mondta sokat sejtetően.
Aztán később alaposan kifaggattam a szobatársam, hogy van-e valami kapcsolata Demonnal, de megesküdött rá, hogy soha nem beszélt még vele, és semmi mást sem csináltak. Legutóbb pár hete volt nála egy pasi, de az nem Demon volt, legalábbis állítása szerint.
Így hát este el is indultunk Irisszel, kicsit félve, hogy miből is áll ez a VIP-buli, mi a program, kik a résztvevők. A ház előtt futottunk össze Dommal és Cade-del. Mikor beléptünk a házba néma csönd fogadott. Semmi zene, vagy akármi ami azt jelezhette volna, hogy party készül. Végül Cade elkiáltott, egy hahót, mire az egyik ajtóból kilépett egy fiú, maga előtt tartva Demont megkötözve, és letapasztott szájjal.
Végtelenül fura helyzet volt, tekintve, hogy a fiú egyáltalán nem tűnt olyan bünöző-fajtának, inkább olyan pszichopata-félének.
- Üdvözöllek titeket! - mondta miután elmúlt a kezdeti csodálkozás, és átlépett rettegésbe.
- Egon? - kérdezte halkan Iris, mire eszembe jutott, hogy egy hete az étkezőben nekem is megmutatta a srácot. - Mit művelsz?
- Hamarosan megtudjátok, de most, kötözzétek meg egymást! - dobott oda egy rakat kötelet, amire mi némán néztünk le, eszünk ágába se volt megkötözni egymást.
- Hé, öcsi, ugye nem hiszed, hogy...? - próbálkozott Cade, mire Egon a földre taszította Demont, és egy jó nagyot rúgott bele. Ordítására Dom rögtön felkapta a kötelet, és Irisszel együtt elkezdtek megkötözni minket.
- Ne próbáljatok cselezni! - utasított Egon, mire Dom jól megszorította a csuklómon a kötést. Bezzeg rám sose hallgatott. Ezután Iris őt is megkötözte, majd őt a terrorista kötötte egy fotelhoz. Én a két fiúval a kanapéra voltunk parancsolva, Demon a lábunk előtt vonaglott.
Egy kis kattanás hallatszódott az előszoba felől, majd Crawford árnyékát láttam elsuhanni, de hogy Egon ezt ne vegye észre jó nagyot rúgtam én is Demonba, mire újra felordított, már amennyire tudott.
- Mit művelsz? - förmedt rám.
- Én, én csak... - odalépett, és az én szájamat is letapasztotta. Némán próbáltam jelezni a könnyben úszó Irisnek, hogy van remény, a megmentő itt van, de nem nagyon vette az adást. Majd néhány csöndben eltöltött perc után Craw egy baseball ütővel a kezében ránk rontott, de elesett Demon lábaiban, így Egon ráugrott, és összekötötte a kezeit.
Az összes remény elveszett.

A helyzet egyszerre volt komikus és tragikus. Az, hogy hatan meg vagyunk kötözve, és egy ilyen fura fajzat dirigál, nos szóval ez még egy rossz filmnek is rossz. Hát még ami ezután jött.
Némán ültünk legalább egy óra hosszat, mikor két feket ruhás alak jött be, és sorba kivittek minket egy fekete limuzinba. Egon is beült, és egy zötykölődös hosszú út várt ránk, ami alatt egy szó sem esett, részben azért mert Demon és az én szám le volt ragasztva, Iris könnyben ázott, Dom őt próbálta szavak nélkül vigasztalni, Craw és Cade pedig betojva meghúzták magukat.
El se tudom képzelni, hogy hihette azt, hogy le tudja győzni ezt a nagyokos bűnözőt. Mikor lefékezett a kocsi kint már sötét volt, csak néhány fény villant fel néha, és furcsa zajok voltak, de mielőtt kiszálltunk volna, és megtudtuk volna hol vagyunk a 2 alak és Egon lekötözték a szemeinket, így nem láttunk semmit. Egy kis ideig karon ragadva vezettek minket, majd lépcsőn mentünk fel, és belöktek egy helyiségbe, ahol puha volt a padló. Majd bezárult egy tolóajtó, és sötét lett.
- Jól vagytok? - kérdezte Dom. Majd egy ideig valamiféle nesz hallatszódot, ami mint később kiderült Cade akciója volt, ami abból állt, hogy leszerelte magáról a szemtakaróját összekötött kézzel. Azután jött oda hozzánk, hogy rólunk is leszerelje.
- Elvették a mobilomat. - monda Craw.
- Az legyen a legnagyobb gond, te idióta. - ezt már én mondtam nagy felindultságomban, miután Dom nem túl kedvesen letépte rólam a szájtapaszomat, majd Demonhoz ment, és vele is ugyanezt tette.
- És most, magyarázkodj! - förmedt a fiúra, miután kegyetlenül lehúzta a tapaszt.
- Én... nem tudtam semmiről... kényszerített, hogy hívjalak meg titeket... azt mondta kelletek nekik... valami... valami teszt...
- Tesztelnek minket? - kérdezte indulatosan Dom a még mindig sötétben.
- Nem tudom... megvert... megvert engem... - siránkozott Demon. Kiábrándító volt így látni a Yale legmenőbb pasiját. Nála már csak Iris volt elkeserítőbb.
- Hol a telefonom? - kérdezte Cade.
- Tőled is elvették? - ámult el Craw.
- Jaj nem néztetek filmeket, a túszdrámákban mindig elvágják a segítségkérő vonalat. - magyaráztam a többieknek, akiket egyáltalán nem nyugtattak meg a szavaim. Dom már épp felszólalt volna, mikor megrándul az egész szoba.
- Mi volt ez? - kérdezte riadtan Demon. - Földrengés?
- Nem... - válaszolta halkan Iris. - Földrajztudományra járok, a földrengés gömbhéj alakban terjed ez pedig egy felfelé irányuló löket volt.
A magyarázat után az egész mindenség elindult, majd hamarosan mindannyian a szoba egyik sarkába csúsztunk, mert a másik fele megemelkedett. Ekkor még nem jöttem rá mi történik.
- Úristen! Repülünk! - állapította meg Craw.
- Ez egy repülő – vonta le a következtetést Cade, mire Iris még hevesebb zokogásba kezdett.
- Meg fognak ölni... - mondat Demon kábé 3 órányi repülés után, amiben alig szóltunk egymáshoz, csupán Iris magyarázott néhány dolgot a légörvényből, amibe kerültünk, meg olyan dolgokról, hogy felelőtlenség biztonsági öv nélkül utaztatni minket.
Még mindig vak sötét volt. Valaki odakúszott mellém.
- Először és utoljára kis virág!
- Ne is álmodj róla! Megrúgtalak már egyszer, és nem félek újra megtenni.
- Igaz, miért is kaptam? Rádtört a szadizmusod és gondoltad levezeted rajtam?
- Fedezni próbáltam Crawfordot.
- Úúúú, nagy hiba. Egyes szabály, sose próbáld meg fedezni Crawot, lehetetlen.
Megforgattam a szemeimet, és arébb kúsztam, hogy Dom mellé kerüljek, mivel ő nem volt beszélgetős kedvében, magába roskadva gondolkozott, és nekem pont ilyen társaság kellet. Ráhajtottam a fejem a vállára, és elaludtam.
Arra ébrdtem, hogy a fekete ruhás emberek rángatnak ki minket, tépkedve le rólunk a köteleket. Furcsa, hogy még a leszállásnál se ébredtem fel. Még akkor sem tértem magamhoz, mikor az egyik szekuriti-féle kivonszolt magával, és egy csónakba parancsolt. A kisrepülő, amivel utaztunk a vízen lebegett valamiféle gumitalpakkal úszva. A többiek már a csónakban voltak, és álmosan törölgették a szemüket a hirtelen fény hatására. Miután én is a csónakban voltam egy palackot dobtak oda nekünk, majd visszaszálltak a gépre, és egy perc alatt elrepültek. Csak úgy, mi meg ott maradtunk, a tengeren hánykolódva.