Február 26. vasárnap, 23:10

Mesi hihetetlen jól bírja. Egyáltalán nem vonta ki magát a forgalomból, mindent megpróbál ugyanúgy csinálni, mint régen, de valami mégis megváltozott a tekintetében, amit tegnap el is mondott nekem. Egy akkora változás történt az életében, és olyan gyorsan lezajlott, véget ért, mikor épp kezdte élvezni… még olyan fiatal.

Ma Laura hazautazott… Nem akarom ezt örömködve írni, mert úgy érzem túl reagáltam a dolgot. Rá kellett jönnöm, hogy én rossznak akartam őt látni, valójában ő egy nagyon kedves lány, aki nagyon szereti Mikát, bár nem úgy, ahogy azt én gondoltam eleinte. Szóval ők már csak olyan tesó-félék. Ez persze nem jelenti azt, hogy én rögtön a karjaiba vetem magam. Annyira még én se tudok meghülyülni. Ha Ricsinek megadtam azt a tiszteletet, hogy a gyásza közben nem illetlenkedek, akkor ez ugyanúgy Zsoltinak is jár. Meg persze Mika is tehet róla, nem szeretem amikor olyan stílusba beszél, ahogyan azt pénteken tette. Nem mondom, hogy nem vonzódom hozzá, mert persze hogy vonzódom, ki nem vonzódik Mika Benezrához? De most még nem tudom odaadni magam neki. Meg nem is akarom… még kicsit szenvednie kell.

Február 27. hétfő, 22:20
Mindenki emlékszik, mikor azt írtam, hogy minden úgy, jó ahogy régen volt. Ezt most megcáfolom… Ugyanis minden szörnyű, nem akarok újra úgy élni. Na nem mintha a mostani jobb lenne, tele halott emberekkel, és eltávolodott barátokkal, akikkel most újra össze kell melegedni, hogy minden olyan legyen, mint a számukra jó múltban, ami engem most nem foglalkoztat. Ugyanis a barátaim mellé visszakaptam egy Dórit is, aki egy cseppet se hiányzott az elmúlt időszakban.

Az egész reggel kezdődött, még csengetés előtt. Bálint felvetette az ötletet, hogy a következő sulibulin megint mi léphetnénk fel, a Heroes sajnálatos felbomlása miatt. Ez még jó ötletnek is tűnt, amíg fel nem tűnt Dóri, és elkezdte sorolni, hogy mivel van baja.
Először is velem. Azonbelül a viselkedésemmel, a kinézetemmel, a stílusommal, a családommal és barátaimmal, a múltammal, a jelenemmel, a jövőmmel és minden velem kapcsolatos dologgal, bár ő kicsit zavarosabban és csúnyábban, no és sokkalta hangosabban fejezte ki magát. Nekem már a családosdi-barátosdi résznél elegem lett, és legszívesebben ráugrottam volna, de visszafogtam magam, és csak a lógó hajfonatát ragadtam meg, és valahogy élvezkedve hallgattam, ahogy visítva folytatja a problémái felsorolását. Még örömmel hallgattam volna, ha nem jelenik meg Szabó tanárnő, és szét nem választtat minket 2 fiúval…
Akik természetesen a Benezra ikrek, mert ők valahogy mindig az 50 méteres körzetemben vannak. Orran nagy hévvel húzott magával, miközben Dóri szinte beleájult Mika karjaiba, mintha mondjuk az előbb beleztem volna ki, pedig csak a copfját húztam meg, istenem, mint az oviban…
Kapálóztam, mint egy kisgyerek, míg Orrannak mégis sikerült elcipelnie. Dóri hirtelen rázendített, visított, mint akit nyúznak. Én alig értettem mit mond, csak azt vettem észre, hogy Mesi nekifutásból ráugrik és püföli sokkalta erősebben, mint én bármikor.
Szabó tanárnő ekkor ájult el, és ebbe még a Benezra ikrek se tudtak beleszólni, mert Mesi mindenkit eltaszított magától, minden figyelmét Dóri verésének szentelte.
Becsengettek, de valahogy senkinek se volt kedve bemenni a terembe, a szomszédos osztályok tanulói, sőt még a tanárok is nagy érdeklődéssel figyelték, hogyan semmisül meg Dénes Dóri. Szinte már ordított a csend, csak Mesi zihálása hallatszódott, meg hogy Dóri néha felnyög, de nem tud semmit csinálni.
Az igazgató zökkentett ki mindenkit a révületből.
- Valaki szedje le Szalókit Dénesről! – Mesi magától leszállt Dóriról, majd felállt, és elindult az igazgató felé.
- Az irodámba! – Mesi bólintott. – Bertóti, Benezra, Szentmihályi, Flóris, másik Szentmihályi meg a másik Benezra, mind az irodámba! A többiek menjenek órára! Maga meg Dénes, irány az orvosi, aztán maga is jöjjön.
Az igazgató fújt, a feje vörös volt, még soha nem volt ennyire felidegelt állapotban. Én legalábbis még soha nem láttam így, de Bálint és Mika arcát ők se sejtettek sok jót pedig biztos sok arcát ismerték már meg a dirinek.
Mesi már az irodában volt, mikor mi odaértünk. Leültünk az igazgatói előtt, míg Mesi bent volt, olyan félórányit.
Csöndben ültünk a padlón. Mellettem Fanni és Orran. Szembe Mika, Bálint és Robi.
Olyan feszült volt minden…
- Na jó. Még meddig fog ez menni? – csattant fel Mika.
Szétnéztem, de Orran és Fanni is csak a szemüket meresztgették rám, mire Bálint szólalt meg.
- Szerintem ezt tőled kérdezte.
Mély levegőt vettem, majd Mika szemébe néztem. Nem kellett volna.
- Nem értem miről beszélsz.
- A fekete ruháidról.
- Ezt hívják gyásznak.
- És meddig fogsz még gyászolni?
- Amíg jónak látom, mert Zsolti megérdemli… Tudod irtó bunkó dolog sürgetni az ilyen dolgokat.
- Nem sürgetem.

- Akkor miért kérdezgeted folyton? Azt hiszed ha színes ruhába járok, akkor majd a karjaidba dőlök?
- Én nem…
- Akkor hagyj békén, ne szólj hozzám, és ne nézz így rám.
- De hogy?

- Csak… Ne nézz rám, jó? – fordultam el, de Mika csak nem vette le rólam a tekintetét, ami ugye irtó zavaró tud lenni.
- Ez amúgy irtó vicces…
- Hát szerintem meg nem. – mondtam rá se pillantva. – Ti meg mondjatok már valamit! – förmedtem a többiekre, akik az elmúlt élmények hatása alól feloldódva már az előbbi vitánkon való mosolygásukat próbálták elrejteni.
- Ez nem vicces… Ez szánalmas.
- Az a szánalmas, hogy ezt gondolod…
- Tudod mit gondolok? … Fordulj fel!
Ekkor nyílt ki az ajtó, és Mesi sétált ki rajta. Ránk se pillantva ment el, majd mi szép sorba bevonultunk.
- Nos tehát… Tájékozódtam az elmúlt történésekről, és tudomásom van róla, hogy egy közeli ismerősük elhunyt… - Mika felszisszent a közeli ismerős kifejezésre, de azt hiszem a tekintetemmel elnémítottam, sőt egy kicsit meg is gyilkoltam.
- Tisztában vagyok Emese érzéseivel, és arra kérem önöket, hogy segítsenek, amiben tudnak. Ami pedig a másik ügyet illeti, azt amit Bertóti kisasszony művel az iskolámban, amióta csak betette a lábát, hogy provokálja a Dénest.
- Én nem…
- Ne szóljon bele. Büntetőmunkát kap… És a többiek is. – erre aztán mindenki felhördült, de az igazgató kizavart minket. Csodás tanulószobák és tanterem-takarítások: jövök!!

Február 28. kedd, 22:58
Fergeteges meglepetésben részesültem, mikor ma délután kiderült, hogy a büntetőmunkát Dóri is ugyanúgy megkapta. Mi máe mind bent ülrünk pár másik diákkal, mikor ő belépett.
legszívesebben felsikítottam volna, de nem akartam, hogy a kémiatanár, aki már így is az egekig magasztal minden órán, mióta megmentettem egy robbanásra ítélt főzetet, megutáljon… Dóri élvezetes mosollyal leült Mika mellé, de én nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy féltékeny szemekkel pásztázom őket.
- Ez a Berényi Márk… - súgta Fanni miután végeztünk a matek leckével.
- Igen, és ő ki?
- Hát… Ha valaki nem Mikába van belézúgva, akkor tutira Márkba… Érted?
- Na és te?
- Tudod a kivétel, erősíti a szabályt. Szóval ezért, vagy nem ezért, de Mika meg Márk nem igazán spannolják egymást. A  mi osztályunkból Évi a főimádó, teljesen oda van a csávóért. Mondjuk, van is benne valami, szegény halálosan hasonlít Brad Pittre.
Bólintottam, mire Mika felköhögött.
- Egészség! – mondat vidáman Fanni.
- Nem vagyok beteg!
- Most már elég a traccspartiból, tanulás! – förmedt ránk a kémiatanár, aki az ügyeletes tanár volt a tanulószobán.
Mikor végre kiszabadultunk Marci jött oda hozzám.
- Szia. Gondoltam hazadoblak, ugyanis a motorral vagyok.
- Kedves tőled, de sajnos ki kell takarítanom egy osztálytermet. Ez is a büntetés része.
- Megvárhatlak.
- Igazán nem kell, haza tud menni egyedül! – ugrott oda Mika.
- Majd én eldöntöm, jó? … Nyugodtan menj haza, Marci.
- Visszajöhetek, ha gondolod.
- Na most már állj le, jó?
- Hé, nem hozzád beszélek, senki se kérdezte a véleményedet! Tudtommal semmi közöd Lilihez, szóval leállhatnál. Amúgy is neked nem kéne takarítanod? Kábé arra vagy csak jó.
- Oké… Itt vége, jó? Marci, te menj haza, mi meg megyünk takarítani, - még mielőtt Mika vidáman befordult volna utánam, hozzátettem: - külön!
Fannival és Mesivel mentünk egy tanterembe, a többiek pedig különböző módon szóródtak szét a többibe.
Hatra végeztünk, és mire hazaértem, annyira hulla voltam, hogy még a leckét se volt erőm megírni, vagyis most kell hozzálátnom. Már előre látom, hogy hosszú hetem lesz…

Március 1. szerda, 22:43
- Tulajdon képen miért is vagyunk itt? – kérdeztem három osztályfelmosása után Fannitól.
- Hogy értve?
- Mit mondott Dóri, amin Mesi annyira berágott?
- Valami olyasmit, hogy a béna barátaid még szeretni se tudnak rendesen…
- Ezt nem értem…
- Én sem… Mesi viszont eléggé magára vette… Ugye én tudok szeretni?
- Persze… Talán Dóri tud a csókos dologról?
- Milyen csókos dolog?
- Mesi meg akarta várni, hogy Zsolti kijöjjön a kórházból, és csak azután csókolózni…
- Nem csókolóztak??? Hogy bírták azt ki ennyi ideig?
- Csak mert te meg Bálint folyton egymás száján lógtok, még van élet csók nélkül is… Hidd el, én tudom.
Fanni megrázta a fejét.
- Most meg mi van?
- Semmi. Nesze, itt a rongy. – vágta hozzám.
- Kösz. Na, mondd már!
- Mindenki ezt mondja, biztos nem hiányzik, hogy még tőlem is ezt halld.
- De mit?
- Hát ezt a Mikás ügyet. Mindenki tudja, hogy teljesen összevagytok cuppanva, és most mégis azt csináljátok, mint a legelején.
- Talán most pont ez kell. Hogy mindent az elejéről kezdjünk.
Ekkor tipegett be Dóri.
- Áh, már megjöttél? Mi megcsináltuk a ránk kiszabott három termet, itt a rongy! – dobtam oda neki, majd Fannival kisétáltunk.
- Hello! – köszönt oda nekünk Marci.
- Wow, ez menő! – mutatott Fanni a motorra.
- Hazavihetlek?
Kérdően Fannira pillantottam.
- Menj csak, én még megvárom Bálintot.
Felültem Marci mögé, és ő beletaposott a gázba. Még épp láttam Mika arckifejezését, miközben megpillantja az elhaladó motort, miközben kilép az iskolaépületből.
Na az a pillanat mindent megért, még három tanterem teljes felsikálását is.

Március 2. csütörtök, 23:01
Mondtam már, hogy tök hülye vagyok?
Ha nem, hát akkor most mondom:
tök hülye vagyok!
Az egész az ebédszünetben történt, egy óvatlan pillanatban. Fannival és Mesivel álltunk a sorba, és átlagos témákról beszélgettünk, mint általában, nehogy valamivel felzaklassuk Mesit.
Na és akkor megjelent Berényi Márk, és jött utána az elmaradhatatlan lánysereg, és érződött a levegőben a felfuvalkodottsága és hiúsága, ami még Mikáén is túltett, és ettől rögtön ellenszenves lett nekem.
- Hello, cica. – egy ideig nem akartam felfogni, hogy ez nekem szólt. Mikor megfordultam, és felnéztem rá, láttam a mögötte álló lányok gyilkos pillantását.
- Szia.
- Márk vagyok, de gondolom már tudod.
- Szia Márk, örültem. – fordultam vissza.
- Ne fordulj el! – kezdtem félni. – Hallod, te nekem ne fordíts hátat! – megragadta a vállam, és erőből maga felé fordított. Ez eléggé durva volt, de elsősorban meglepő.
- Ez fájt! – fogtam meg a vállam.
- Engem az nem érdekel! – ekkor történt a nagy csattanás, aminek következtében Márk kábé egy percig szédelgett.
- Egyedül is el tudtam volna intézni.
- De bántott téged… - rázta az öklét Mika, ami gondolom fájt neki, miután behúzott Márknak.
Én meg csak néztem rá, és a fájdalmas arckifejezésére, meg az öklére ami fájt, meg Márkra, aki nem kapott levegőt, és a rajongótábora karjaiba dőlve szédelgett, és felrémlett bennem Fanni hangja: Nem csókolóztak??? Hogy bírták azt ki ennyi ideig?
Újra Mikára néztem, és egyszerűen megcsókoltam…
Ott a büfé előtt.