|
Másnap reggel még reggeli előtt kirángattam az ágyból Gabrielt, és magam után húzva kirángattam a kocsihoz.
- Tudsz vezetni, ugye? – kérdeztem, reménykedve az igenlő válaszban. Kingston kicsit kómásan bólintott.
- Apukád biztos kölcsönadja az autóját, nem megyünk messze!
Pontosan a Berkshire megyei Readingig mentünk, ahol is már egészen a város szélén megálltunk. Gabriel egészen magához tért az utazás ideje alatt, és minden áron ki akarta húzni belőlem, hogy miért is jöttünk ide. Mikor végre leparkoltunk már eléggé idegesen pattant ki a kocsiból, de aztán észrevette, hogy egy temető bejárata előtt állunk, és hirtelen elakadt a szava. Nem úgy, mint nekem, mert nekem többé már nem voltak komplexusaim, hogy család nélküli árva vagyok, mert volt családom. Előző este felhívtam Nagyit és Kristent is, aki miután végig hallgatott, vonakodva bár, de belátta, hogy hülye volt, és elnézést kért. A telefonhívásokat a nagyszerű vacsora után intéztem, amíg a kicsik a pizsamájukat húzták. Gabriel este még megpróbált jóéjt-puszit lopni, de nem nagyon sikerült neki, ugyanis fél óra könyörgés után se nyitottam ajtót neki, amit tényleg megérdemelt volna, de annyi sötétség és sebzettség még van bennem, hogy kínozzam szegény epekedő tanáromat. Ezért volt egy kicsit morci, mikor reggel kiugrasztottam az ágyból.
- Na, gyere! – fogtam meg a kezét, és magam után vonszoltam a temető bejáratához. – Te is bemutattál a családodnak, hát én is bemutatlak az enyémnek. – magyarázkodtam, miközben lassan odaértünk a keresett sírhoz. – A családomnak fellelhető nyomai vannak itt, Readingben, így az egész famíliánk itt van eltemetve, beleértve a szüleimet, és a bátyámat is, akik egy végzetes karácsonyi napon haltak meg. – és ekkor következett az a rész, amikor a filmekben a kamera távolodni kezd, és a két alak áll a hóesésben, a szegény árva lány az élete történetét meséli, a fiú pedig végighallgatja, majd elkezdődik a végefőcím, és a teremben újra világos lesz.
Pont úgy, ahogy az én szívemben is. | | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
