negyedik fejezet

A tűz hirtelen és furcsa megjelenése senki mást nem aggasztott, rajtam kívül. Dom és Craw nyugodtan elaludtak a meleg fényben, és Demon horkolását is hallottam egy kicsit távolabbról. Én viszont teljesen megzavarodtam a villám miatt, meg azért is, mert Iris eltűnt, és látszólag Cade sem volt a „táborban”. Mikor végre mégis képes voltam elaludni, akkor is rosszul aludtam, forgolódtam, és hülyeségeket álmodtam, a legkisebb neszre is felkaptam a fejem. Aztán reggel, mikor felébredtem, halk sutyorgást hallottam az erdő felől. Mikor sikerült felülnöm, a partra tévedt a tekintetem, ahol Demon épp félmeztelenül járkált, és az ingjét próbálta kicsit megtisztítani. Elkaptam a tekintetem, hogy a sugdolózókra irányíthassam minden figyelmem, és meglepetten észleltem, hogy Cade és Iris állnak nem messze tőlem, és aggodalmas arckifejezéssel az arcukon valami nagyon fontos dologról értekeznek.

- De nincs semmi bajom! – bizonygatta suttogva Iris.

- Hisz’ pontosan a fejedre esett, hallottam a koppanást. – mondta idegesen Cade.

- Csak egy kókuszgolyó… Én inkább a majom miatt aggódnék. – tette karba a kezét Iris.

- Az a majom nem fog minket bántani, láttad mi történt. Jobban fél tőlünk, mint mi tőle. – nem nagyon értettem, hogy vajon miről is lehet szó köztük, és abban a pillanatban Dom is megérkezett a fák közül, kezében egy kókusszal, amibe feltehetőleg vizet öntött. Cade és Iris szétrebbentek, és úgy tettek, mintha semmi se történt volna. Miután mindenki ivott a vízből, félretettük a maradékot Crawford számára, aki reggel elment halászni. Pár perc múlva a partról közelített felénk futva, és látszólag nagyon ki volt fáradva. Mikor végre odaért, lihegni kezdett, és bár senki nem sürgette, mindannyian rettentő kíváncsiak lettünk.

- Egy hajó… - nyögte ki.
- Micsoda? – mondta a kelleténél kicsivel hangosabban Dom.
- A szomszéd szigeten kikötött egy turistahajó. – mondta nyugodtabban Craw, mire mindenkin úrrá lett az általános izgalom. Dom leintett minket, és Cade tette fel a kérdést:

- Most mit csinálunk? – mindenki Domra meredt, de helyette Demon válaszolt.

- Egyszerű. Beszállunk a csónakba, és átevezünk! – erre mindenki helyeslően felmorajlott, majd felpattantunk és rohanni kezdtünk a csónak felé. Ezennel én elsők közt találtam magam a csónakba, amit végül Demon, Dom és Cade toltak a vízben. Még nem jártunk messze a parttól, mikor egy hang a szigetről utánunk kiáltott, ezzel teljes frászt hozva ránk.
- Még várjatok, hé! Ne menjetek sehová! – szinte egy emberként fordultunk vissza, csak Iris számolgatott halkan, hogy mind a csónakban vagyunk-e, pedig biztosak voltunk benne, hogy mind a hatan ott vagyunk. Mikor végre odaért a tekintetem, annyira ledöbbentem, hogy fel se fogtam, a többiek már menekültek is, még gyorsabban tolták a csónakot a nyílt víz felé.

Egon Flint állt a parton, és olyan kétségbeesetten hadonászott a kezeivel, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy pár napja ő játszotta túszejtőt. Először Iris kapcsolt, akinek ugye Egon az unokatestvére.

- Állj, álljatok le! Ez csak Egon! Egyedül van, nem látjátok? – de mivel senki nem lassított, Iris kiugrott a csónakból, és a part felé vette az irányt. Cade elengedte a csónakot, és Iris után vetette magát.

- Ne csináljatok őrültséget! Azonnal gyertek vissza! – ordította Dom, de ekkor már én is másztam ki a csónakból.

- Ez a biztos halál, Flori, ugye nem akarsz te is visszamenni? – meredt rám, de ezúttal a kíváncsiságom nagyobb volt, és legyőzte a józan eszemet.

Mikor kiértem, Iris és Cade már a parton fekve lihegtek, Egon pedig olyan ártatlanul festett, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy végül én is a kijövők közt voltam.

- Nekik is ki kell jönniük! – mondta Egon, miközben a csónakkal szerencsétlenkedőkre mutatott.

- Mégis mi folyik itt? – tette fel a kérdést Iris.
- Csak akkor mondhatom el, ha mind itt vagytok.
Gondolkozóba estem, és hamar támadt egy ötletem.
- Egon, most üsd le Cade-et, aki ájuljon el, és ragadd meg Irist, tégy úgy, mintha megfojtanád, én pedig… - elgondolkodtam, majd felkaptam egy faágat, mintha azzal próbálnék támadni. Iris látszólag nem értette, mit is akarok elérni, de Egon és Cade vették a lapot, és egy ütés után Cade olyan színpadiasan feküdt ki, hogy hallottam, Craw már meg is indult felénk. Mikor Egon látszólag erőszakosan magához rántotta Irist, már Demon is nekiiramodott a partnak, és végül Dom is feladta, és a segítségünkre sietett. A terv tehát bevált, mindannyian a parton voltunk.

Dom hamar beelőzte az előtte futó Demont és Crawfordot, és egy óriási lendülettel Egonra ugrott. Csak percek múlva sikerült közös erővel leszedni. Látszólag mindenki másnak leesett, hogy a túszejtőnek nem volt szándékában bántani minket.
Mikor ezt Iris csöndben Domnak is elmagyarázta, nem kicsit lett ideges.
- Micsoda? Szóval ti végig ellenünk voltatok? – meredt rám, és a mellettem álló Cade-re.
- Dehogyis! – mondta Cade, és kíváncsian Egonhoz fordult, aki Dom támadása óta nem szólalt meg.
- Teljesen hülyék vagytok! El fog menni a hajó! – üvöltött Dom.
- Nem fog. Estig itt marad, éjszaka utaznak tovább. – mondta halkan Egon, miközben felszakadt szemöldökét tapogatta. – Ne légy ideges! – tette még hozzá. Dom kezdett felhördülni, de Egon nem hagyta szóhoz jutni.
- Dominic Wilkinson vagy, jelenleg 20 éves, a szüleid 7 éves korodban elváltak, a húgod New Yorkban tanul, és három aranyhala van, Sandy, Bunny és Kale. Kétszer törted el a karod, 5 és 12 évesen, a gimiben futó voltál, és minden versenyt megnyertél. Mikor megtudtad, hogy Diana hercegnő meghalt, három napig csak sírtál.
Mindenki tátott szájjal bámult Egonra, és miután befejezte a mondókáját, egy emberként kaptuk a fejünk Dom irányába.
- Na jó… - adta meg magát Dom. – Talán még is tudsz valamit. – vetette le magát a homokba, és magyarázatot várva pillantott fel Egonra. Leültünk mellé, és Egon hozzá fogott.
- Talán őrültségnek fog hangzani, és talán az is, de minden, amit elmondok, maga a színtiszta igazság. – nagy levegőt vett. – Gondolatolvasó vagyok!
Nem volt meg a szokásos hatásszünet. Cade prüszkölve felnevetett, és Demon is röhögésbe kezdett.
- Ahha, én meg a dalai láma vagyok. – mondta, miközben feltápászkodott. Egon nem hagyta elterelni a témát, hanem folytatta.
- Küldetésem van. Mindannyiunknak küldetése van. Tudom, mire gondoltok.
- Persze. – nevetett az elhaladó Demon.
- Nincs választásunk! Kivéve neked! – mondta Egon, mire Demon is megállt és visszafordult.
- Micsoda? – kérdezte.

- Te nem tartozol közénk. – magyarázta Egon.
- Akkor csak véletlenül kötöztél le, és vertél meg?
- Bocsánat. – pusmogta az orra alatt Egon, miközben Demon megindult felé. Iris már pattant is fel, hogy megállítsa, de a támadó egy ütése véletlenül eltalálta az arcát. Egy pillanatig most mindenki némán ült.
- Bocsáss meg! – mentegetőzött Demon, de Iris arcán nem látszódott fájdalom.
- Mondd Iris, voltál valaha beteg? – kérdezte Egon. Kicsit furcsa volt ez a kérdés ebben a helyzetben, és Iris se tért még teljesen magához.
- Most eltalált az öklöd, ugye? – kérdezte hitetlenkedve. – Én nem éreztem semmit. Nem is fájt.
- Voltál már beteg? – kérdezte újra Egon, mire Iris megrázta a fejét. – Ez azért van, mert szinte teljesen sebezhetetlen vagy!
A kijelentésre teljesen elkerekedtek Iris szemei.
- Nem érzel fájdalmat, a sebeid percek alatt begyógyulnak…
- Állj, ezt nem értem… - mondta Iris.
- Hogy magyarázzam el… - kezdte törni a fejét Egon.
- Szóval mindannyiunknak van egy képessége? – kérdezte Dom. Egon bólintott.
Cade felpattant ültéből, és mellé viharzott.
- Nekem mi jutott? – érdeklődött, mire Demon felhorkant.
- Ugye nem hisztek neki? – rökönyödött meg.
- Te is láttad… Megütöttél, és nem történt semmi! – mondta Iris.
- Éhes vagy, rettentő éhes, és nagyon aggódsz a jövőd miatt, nem akarod apád vállalkozását folytatni, csak utazni! – analizálta ki Egon Demont, hátha ezzel megtudja győzni.
- Ez van Demon fejében? – kérdeztem, mire Egon bólintott.
- Játszhatunk olyat, hogy te gondolsz egy számra, én meg kitalálom, ha ennyi nem elég. – tette hozzá, és Domra nézett. – Dominic, esetedben az indulatosságod fő okozója a rettenetes erőd és gyorsaságod. Az embereknek jobban kéne tőled óvakodniuk, mikor ideges vagy. – Dom felhorkant, de a fejét nem emelte fel, mióta olyan adatok hangzottak el, amiket senki sem hallhatott azelőtt. Egon folytatta. – Cade, te beszélsz az állatok nyelvén, megérted őket, és ők is megértenek téged. Ezért volt az, hogy az éjjel az az orángután nem bántott titeket.
- Ugyan, Iris elintézte volna. – nevetett Cade. Láthatóan nem döbbentette meg nagyon a hír, hogy beszél az állatok nyelvén.
- Crawford, te látod a múltat és a jövőt. Veszélyes képesség, hiszen a jövő nem egy kiszámítható dolog. – folytatta Egon. Crawt egy fokkal jobban megrémítette a hír, amit kapott. – Florette, te az időjárást vagy képes befolyásolni. Feltűnt már, hogy nem a hangulatod igazodik az időjáráshoz, hanem fordítva? Mikor tegnap este becsapott a villám, azt bizony te idézted elő. – fejezte be Egon.
- És mégis miért van az, hogy mindezt eddig nem vettük észre? – tette fel a kérdést Craw.
- Nem hiszem, hogy valaha annyira koncentráltatok, hogy az erőtök beváljon.
- Én mindig jól kijöttem az állatokkal. – mondta Cade vidáman.
- Egy pár dolog még akkor is homályos. Például Demon, ő mit keres köztünk? És egyáltalán hol vagyunk és miért? És te ki vagy? És miért mondtad ezt el nekünk? Mi történik? – kérdeztem kétségbeesetten, mire újra mindenki egy emberként fordult Egon felé. Nagy lélegzetet vett, és belekezdett.