Mélyen aludtam, de csak kevés ideig. Mikor felébredtem, éreztem, hogy nagyon hideg van, így közelebb húzódtam Marcihoz, ami lényegesen sokat javított a helyzeten. Hamarosan ő is felébredt. Bámultam a szemeibe, és nem gondoltam semmire, és ennek hatására szinte boldog lettem.
Aztán felkeltünk, hogy végre keressünk egy meleg helyet. Mikor kiléptünk a házból, beszívtam a friss levegőt, és hirtelen eufórikus állapotba kerültem.
- Motorozzunk! Vigyél el jó messzire, ússzunk a tengerbe, vagy másszunk meg az Alpokat! Nekem mindegy, csak csináljunk valami őrültséget! – mondtam, miközben rohanni és pörögni kezdtem az utcán. Marci először kicsit meglepődött, majd mosolyogva sietett utánam.
- Jó, oké, rendben. Mondd csak, sok tequilát ittál?
- Azelőtt alábecsültem a tequilát, ami egyébként sincs rám jó hatással.

- Szóval igen… - dörmögte az orra alatt. Nem volt kedvem arról győzködni, hogy csupán egy kortyot ittam, mert attól még gyanúsabb lennék. Inkább csak húztam magam után, hogy minél hamarabb a sulihoz érjünk, ahol a motorját hagyta. Fél kezemmel a ruhámat tartottam, a másikkal meg a kezét fogtam. A Lepkénél megállított egy percre, magához húzott, és olyan finoman csókolt meg, mint még soha azelőtt, és komolyan úgy éreztem, hogy talán mégiscsak lehetséges a tökéletes pillanat átélése valaki olyannal is, akit nem Mikának hívnak. De aztán véget ért a pillanat, mert mindennek vége szakad, akármilyen jó dologról van is szó. Egy perc alatt a sulinál termettünk.
Erősen hajnalodott, de még így is kóválygott néhány diák az épületben. Az óriási üvegfalnak köszönhetően beláttunk az aulába is, ahol Rozi és Mika forogtak, és ott volt Bálint meg Fanni is, közvetlenül Alma Peti és Évi párosa mellett, nem messze tőlük, pedig egy lesöpört büféasztalon Berényi Márk próbálta a nyelvét beerőltetni Dóri szájába, aki kicsit sem bánta a dolgot. Nem sokáig álldogáltam ott, mert ahogy Marci odahozta a motort, már fel is ültem mögé, és elstartoltunk. Az idő nem volt épp kellemes, mondhatni hideg volt, mégis annyira felszabadult érzés volt, ahogy száguldunk, még ha ez nekünk illegális is, tekintve, hogy Marcinak köze sincs jogosítványhoz. Ilyenkor jó, ha az ember lány egy rendőr fiával jár. Nem mentünk messze a városhatártól, a közeli folyó egyik gyönyörű kanyarulatánál álltunk meg, és a felkelő napot csodáltuk, a fűben ülve. Mindez, ami ma hajnalban történt, annyira tökéletes volt, hogy komolyan elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi a fenét műveltem én az iskolaudvaron Mikával, mikor itt van Marci, aki nagyon jó fiú, és ő tényleg olyan, akit tudnék szeretni.
Aztán Marci a homlokára csapott, én pedig értetlenkedve néztem rá. Látszott rajta, hogy hirtelen jutott eszébe több dolog, és nem tudja melyikkel kezdje.

- Reggeli! Bálintnak szülinapja! A Lepkében van az ünneplés, és persze, hogy elfelejtettem a reggelit, most oda az idill, sokkal romantikusabb lett volna, ha hozok reggelit.

Elmosolyodtam, majd az ujjam a szájára tettem, jelezvén, hogy nem kell magyarázkodnia.

- Ez nagyon romantikus volt, mindent tökéletesen csináltál. – elvettem az ujjam a szájáról, majd közelebb hajoltam hozzá és a saját ajkaimat érintettem az övéihez.

Pár perccel később újra a motoron ültünk, és haladtunk a város felé. Útközben megálltunk egy benzinkútnál és a nálunk lévő aprókból próbáltunk összehozni egy reggelire valót, de végül csak egy rágóra futotta.

- Legalább a reggeli szájszagot elintézzük! – mondta nevetve, majd sietve hozzátette – Nem mintha neked szükséged lenne ilyesmire. Ezt írásba is adom a jövőbeli férjed számára. – mondta, mikor már újra indulásra készen voltunk. Átkaroltam a derekát, és már indultunk is.

Már 9 felé járhatott az idő, mikor bementünk a Lepkébe, ahol már kisebb tömeg gyűlt Bálint köré, aki még mindig az öltönyében volt. Mellette Fanni kapkodva összeválogatott ruháiban és báli kontyában épp Mesivel beszélgetett, aki Zsolti fekete pulcsiját viselte, és láthatólag már túlesett a tequila okozta „örömökön”. Amint hallottam, épp arról folyt a szó, hogy ki bírta a legtovább a táncparketten, és úgy vettem ki, hogy Fanni számára ez valami verseny volt, amit végül elvesztettek, mivel Bálint a karjaiba dőlve fejezte be az estét. Meg is látszott a jelenlévőkön, hogy éjszakáztak, mivel a karikás szemek és a rengeteg kávéscsésze elég árulkodó jelek.
Miután boldog születésnapot kívántunk Bálintnak, mi is leültünk az asztalhoz. Orran részletesen beavatott, hogyan kísérte haza Bellát, és hogyan sikerült jó éjszakát kívánnia neki, majd Robi is beavatott a sajátos stílusában, hogy ő még adott időt Székács Ginának, vagyis még nem adott jóéjt puszit neki, mire heves vitába keveredtek Orrannal, hogy melyik is a helyes hozzáállás. Én átvándoroltam Fanniékhoz, ahol épp Dóriról és a kis románcáról folyt a szó.
És akkor lépett be az ajtón Mika. Kicsit sem tűnt fáradtnak vagy álmosnak. A szmokingjában volt, a haja olyan tökéletesen állt, hogy én legszívesebben kitéptem volna minden szál hajamat, amit elég megtépázott a menetszél és egyéb katasztrófák. Olyan tökéletesen festett, mint a reklámokban az emberek, és mikor meglátta a kis társaságot, félmosolyra húzódott a szája. Bálinthoz lépett és felköszöntötte, majd egyenesen az én szemembe nézett. Egy pillanatra félrepillantottam, hogy megnézzem Marcit, aki teljesen elmerült egy beszélgetésbe az egyik 10-es fiúval. Mikor visszapillantottam Mikára, már egész közel járt hozzám. Fanni mosolyogva arrébb húzta a székét, és Mesit is magával rángatta.

- Jó reggelt! – köszönt Mika. Nem néztem a szemébe, inkább a hajamat kezdtem el igazgatni, míg ő egy széket húzott oda magának, majd folytatta. – Jut eszembe, hogy telt a reggel, látom átöltözni még nem volt időd.

- A reggelem csodálatos volt! – mondtam, vigyázva, hogy elég kétértelműen fogalmazzak.

- Ahogy nekem is! – kontrázott vissza, miközben saját szmokingjára pillantott.

- Te rágózol? – rökönyödött meg.

- Igen, miért? – kérdeztem, amilyen flegmán csak tudtam.

- Hogy tudsz báli ruhában rágózni, ez illúziórombolás.

- Az az illúziórombolás, amit báli ruhában táncként próbálok előadni.

- Pedig nekem úgy tűnt, jól ment neked.

- Összetévesztesz a barátnőddel, akivel hajnalig roptad, és akivel egy csodás reggelt töltöttél együtt. Jut eszembe, őt nem hoztad?

- Nem. – rántotta meg a vállát, de azért látszott, hogy most sikerült olyan témát találnom, ami kissé kényesen érinti.

- Nocsak, talán szégyelled a barátaid előtt, vagy őt nem érdekli a te társaságod?

- Nem erről van szó... – kezdett begurulni, amitől nekem ördögi mosolyra húzódott a szám.

- Oké, oké, nem kell magyarázkodni.

- Én nem… - kezdte indulatosan, majd elhallgatott. - Utálom, mikor ilyen vagy…

- Legközelebb ne mellém ülj le!

- Nem is fogok, belőled is megárt a sok!

- Megárt belőlem a sok? – kezdtem kíváncsi lenni.
- Rosszul fogalmaztam. A közelséged árt meg. – teljesen megváltozott a hangulata, hirtelen nem is látszott dühösnek, inkább izgatottság tükröződött az arcán.
- Miért? – kérdeztem gyorsan, mielőtt még egy gyors hangulatváltás következne be.

- Amikor így viselkedsz, vagy így nézel rám, vagy ha túl sokáig érintelek, vagy túl hosszú ideig nézlek, akkor eljön a perc, mikor már nem tudom visszafogni magam.
- És? – kérdeztem izgatottan, mire nagy levegőt vett.

- És megcsókollak. – teljesen nyugodtan mondta ezt, én pedig egy nagyot nyeltem.

- Mi tart vissza? – érdeklődtem elcsukló hangon, mire halkan felnevetett.

- Barátnőm van. – mondta. Oldalra pillantottam, de Marcinak még nem tűnt fel, hogy Mikával társalgok.

- És ez mióta okoz neked problémát? – sértődtem meg egy kicsit.

- Rosszul érezném magam, ha egy nap egynél több lánnyal csókolóznék, és ma már megvolt az a lány, de holnap még van esélyed. Bár, Rozival reggelizem, szóval elég hamar kéne felkelned. – mosolygott, miközben megforgattam a szemeim.

- Ne felejtsd el, hogy a Lepke felett lakom, sőt itt dolgozom, akármikor megzavarhatom az idillikus randitokat. – mondtam csípősen, mire elvigyorodott.

- Ki mondta, hogy a Lepkében reggelizünk?  - egy pillanatra, de csak egyetlen röpke pillanatra féltékenység lett rajtam úrrá, ahogy elképzeltem egy tökéletes pikniket, vagy hogy Rozi mosolyogva szeli a kenyeret a Benezra ház konyhájában, miközben Mika szülei könnyes szemmel mosolyognak, és esküvői meghívókat tervezgetnek magukban.
De aztán Marci már ott is állt felettem, és megfogta a vállaimat.

- Sziasztok!

- Szia. – mondta kelletlenül Mika, majd felállt. – Akkor én arrébb ülök. – mondta, mire Marci bólintott.

- Akarsz még valami őrültséget csinálni? – kérdezte, de én megráztam a fejem.

- Ez pont így volt tökéletes. – nyeltem egyet, mert azt elhallgattam, hogy a tökéletes reggel része volt Mika burkolt szerelmi vallomása is. – Most inkább haza mennék.
Marci bólintott, majd felsiettem a lakásba.
Már levettem a fehér ruhát, és a hajamat is kibogoztam, amennyire csak lehetett. Az ágyamon fekszem, és most, hogy befejeztem az események visszaidézését, megpróbálok megint csak a nagy semmire gondolni. Vagy megpróbálok csak Marcira gondolni. Igen, azt hiszem, ez jó megoldás. Rá gondolni jó, talán jobb is, mint Mikára. Rá majd gondol Rozi (meg még ezeregy lány).

Március 30. szerda, 22:25

Ki gondolta volna, hogy egy bál akkora dolog, hogy napokig beszélnek róla? Azt hittem, hogy hétfőn az emberek kimerülnek a folytonos pletykálkodásból, hogy ki kivel hol és mit csinált, de tévedtem, mert tegnap és ma is csak ez volt a téma mindig mindenhol, és mindenkinél. És ez alatt nem csak a suli egész tanulótársaságát értem, hanem az egész tanári kart, és még a Lepke személyzetét és törzsvendégeit is. Erről onnan értesültem, hogy ma délután hiányzott az egyik pincérnő, ezért Roxi bizalmat szavazott nekem, és a kezembe adogatta a tálcákat, és minden egyes menet előtt 5 percig arról papolt, hogy nem kéne eltörnöm a kávéscsészét, aztán tíz másodpercenként utánam szólt, hogy lassabban menjek, így kábé negyed órát kellett várni, mire egy rendelés kiért. De legalább volt időm fülelni, és összeszedtem néhány információt. Próbáltam szelektálni a hülyeségeket, de nem nagyon sikerült, az érdekességeket viszont rögtön meg is osztottam a törzshelyünkön ülő Fannival és Mesivel. Mint hogy például Dóri szeretné elfelejteni azt a bizonyos büféasztali konfliktust, Berényi Márk viszont eléggé hajt rá. Aztán hallottam, mikor Évi arra próbálja rávenni Alma Petit, hogy kérjen bocsánatot Mesitől amiért a bál végén végül vele távozott, és hallottam néhány lány vitáját arról, hogy ki volt a legszebb lány a bálon, meg ki volt a leghelyesebb, és a többi. Fanni felsikított, mikor megosztottam vele, hogy a ruhája bekerült a top3 legjobb báli cuccba, és eléggé kiborult, mikor kicsúszott a számon, hogy a pultnál valaki nevetve meséli, mikor Bálint bealudt az aula közepén. A vitázó lányok között aztán jött a következő téma, ami a legjobb páros volt, és én rögtön felkaptam a fejem, és leraktam a kezembe lévő tálcát a pultra, mert féltem, hogy menten leejtem, ahogy meghallom a várható döntést, amit az első 20 másodpercben közös megegyezéssel döntöttek el: Mika és Rozi.
Először elszomorodtam, aztán viszont mérges lettem. De aztán egy pillanat alatt az is elmúlt. Végül is, szerintem is szépek voltak. Mit izgat ez engem? Én Marcival voltam, és tökéletes volt. (félek, túl sokszor használom a tökéletes szót, így már kezd elvészni a jelentése, és hamarosan már az átlagosnak nagyobb hatalma lesz, mint a tökéletesnek. na tessék, ilyeneken gondolkodom, ez is azért van, mert fáradt vagyok, aludnom kéne. és fogok is, most. szóval most ennyi. jó éjt! zárójel becsuk.)

Április 1. péntek, 22:10

Bolondok napja van, és azt hiszem, ez most nagyon is igaz. Vannak, akik nevetnek az ilyen napokon, és olyanok is vannak, akik idegösszeroppanást kapnak. Én próbáltam normálisan tűrni, és nagyon, nagyon próbáltam nem elragadtatni magam. Életem talán legtragikusabb és egyben legkomikusabb délutánját éltem át.

Suli után a Lepkében voltam, és nagyban szolgáltam fel a felszolgálnivalót, mikor az egyik pultos lány, Viki odahívott a kasszához, és bejelentette, hogy most ünnepélyesen megkapom az első fizetésemet. Miután bedobtam a pénzt a borravalók mellé, gondoltam, senki nem veszi észre, ha felszaladok a lakásba, és valamit csinálok a hajammal, amit sikeresen megtépázott a kávéfőző gép, de ahogy beléptem a lakásba rögtön nekem ugrott Luca, hogy azonnal üljek az asztalhoz, amit jó esetben is csak 4-en tudnak egyszerre körbeülni, de családi kupaktanács van. Éppen apa szónokolt arról, hogy nagyon jól tudja, hogy erős váltás volt az óriási házból ebbe a porfészekbe költözni, de rajta van az ügyön, és amint lehet, költözünk vissza. Ez még nem is lett volna akkora hatással rám, ha nem emeli ki külön, hogy milyen büszke is rám. Ekkor Luca sikított fel boldogan, hogy úgy hallotta meg van az első fizetésem, ami aztán kézről-kézre járt az asztalnál, így valószínűsíthető, hogy Tomi és Árpi tájékán néhány kétszázas rejtélyes módon eltűnt. De most nem erről van szó; az, hogy az apám büszke rám, még sose töltött el ekkora boldogsággal. Őszintén szólva azt hittem, hogy amit a filmekben mondanak erről az apám-büszke-rám-dologról, szóval én azt hittem, hogy ez hülyeség, és mégsem.
Mikor visszamentem a Lepkébe, hogy valamivel elüssem az időt, megjelent Fanni, hogy a legújabb pletykákkal elszórakoztasson. Épp azt ecsetelte részletesen, hogy Berényi Márk milyen fortélyokat eszelt ki Dóri meghódítására, mikor hátulról valaki megfogta a derekam.
Mivel biztos voltam benne, hogy Marci az, mosolyogva fordultam meg, de csalódnom kellett, ugyanis Mika állt itt széles mosollyal és egy virágcsokorral.

- Te meg mit akarsz? – ugrottam távolabb, mikor megláttam, hogy kivel is állok szembe.

- Csak boldog szülinapot szeretnék kívánni! - nyújtotta át a csokrot, majd közelebb hajolt pusziért. Én értetlenül álltam, így csak ő nyomott egy puszit az arcomra, majd visszaegyenesedett, így újra megcsodálhattam azt a bárgyú mosolyát.

- Nincs is születésnapom!
- Óóó, dehogynem… - mondta, majd hatásszünetet tartott, hátha leesik nekem. – Április elseje van, tudod, bolondok napja! A legideálisabb nap, hogy téged ünnepeljünk!

- Haha, röhög a vakbelem. – beleszagoltam a virágba, aminek kicsit elbódított az illata, és aztán megint Mika mosolygó képével találtam magam szembe.

- Oké, és mit akarsz még? Kiélvezted már a nagyszerű poénod, mit vársz tőlem?
- Kérnék egy szívességet! – váltott egy fokkal komolyabb hangnemre. – Egy baráti szívességet! – pontosított.

- Hát jó. – mondtam, amíg a pulton egy vázába gyömöszöltem a virágot.

- Akkor…

- Akkor…? – kérdeztem értetlenül.

- Jössz?

- Most? Épp dolgozom!

- Jajj, ugyan már, mindketten tudjuk, hogy ez nem is igazi munka.

- Csak hogy tudd, ma megkaptam az első fizetésem, és attól még, hogy virágot hoztál, még nem vagyok köteles minden parancsodat végrehajtani! – hadartam, miközben ő már kifelé vonszolt a Lepkéből.
- És hová megyünk? – kérdeztem, amikor már sietős léptekkel haladtunk, miközben a kabátomat ráncigáltam fel magamra.

- Egy ékszerüzletbe… - mondta kicsit zavartan.

- Oh, hát végre elkötelezed magad egy lány mellett? Hát ezt is megértük! – csipkelődtem, mire egy lenéző pillantást vetett rám.

- Hova gondolsz? Azért én még nem bolondultam meg. – mondta mosolyogva.

- És mit kap Rozi? Nyaklánc, karkötő, tiara?

- Fülbevalóra gondoltam. – bólintottam, majd egy ideig szótlanul haladtunk egymás mellett. Mikor elértük úti célunkat, és beléptünk az üzletbe Mika elég tanácstalanul állt, úgyhogy magam után rángattam a pulthoz.

- Jó napot, fülbevalókat keresünk! – mondtam az eladónak, aki a szemüvege felett jól megnézett magának.

- Kegyednek ezüstöt ajánlanék, illik a haja színéhez. – mondta kedvesen, mire Mika és én is elkezdtünk habogni.

- Igazság szerint nem nekem lesz. – az eladó bólintott, majd a fülbevalókhoz vezetett minket, és visszament a pult mögé.

Ha nem néztük végig háromszor a kínálatot, akkor egyszer sem, de Mika minden darabban talált valami kivetni valót, és hiába mondtam, hogy nézzük meg a nyakláncokat, nem engedett. Mikor kezdtem kijönni a sodromból, rárontottam.

- Mi a fenéért hoztál el magaddal, ha nem érdekel a véleményem?

- Érdekel a véleményed, csak valami olyasmit szeretnék venni, ami neki tetszik, és nem neked!

- Vagyis nem érdekel a véleményem! A múltkor nem azt mondtad, hogy megárt belőlem a sok? Akkor meg minek ráncigálsz magaddal valahová, ahol nincs is rám szükséged?

Mély levegőt vett.

- Igazad van! Menjünk innen! – mondta lehajtott fejjel.

- Na, azt már nem! Veszünk valamit, ami nagyon fog tetszeni Rozinak! – néztem körbe, majd egyenesen a bizsukhoz sétáltam. – Nem kell, hogy nagyon drága legyen, vagy márkás, elég ha csak simán szép. – emeltem le egy zöld fülbevalót, és kérdőn Mikára pillantottam, várva a reakcióját.

- Nem rossz. – bólintott.

- Akkor végeztünk! Látod, így kell ezt! Ezért kár volt elpocsékolni azt a rengeteg izét, már idefele úton kihozhattál volna a sodromból, és akkor most nyugiba ihatnék egy kis kakót a Lepkében. – mentem a pulthoz, ahol Mika fizetett, majd kifelé menet egy újabb gyors hangulatváltozáson ment keresztül, és egész vidáman köszönte meg, hogy segítettem.

Mikor kiléptünk az épületből, mindketten megdöbbenve tapasztaltuk, hogy kint zuhog az eső.

- Gondolhattam volna… - mormogta.
- Mit?

- Hogy a társaságodban üldöz a balszerencse. – mosolyodott el. – Hiszen te vagy Bertóti Lili, nem? – és már indult is futva a Lepke felé.

Egész gyorsan értünk vissza, és nevetve nyitottunk be a Lepke ajtaján, amikor is egy perc múlva Rozi kissé lepődött arcát pillantottuk meg. Épp a pultnál állt, és Roxival beszélt, feltehetőleg először járt ott, és Mika felől érdeklődött, mindenesetre nem túlzottan volt feldobva attól, hogy mi ketten csurom vizesen és együtt menekülünk fedett helyre.

Mika nem mozdult, és Rozi arca egyre jobban átváltott megdöbbentből dühösre, de gyönyörű arcán még így se torzul el semmi.

- Talán oda kéne menned! – kezdtem noszogatni társamat.

- Így? – mutatott magára, és a teljesen elázott ruháira.

- Szárazon se néznél ki jobban! – mosolyogtam rá bíztatóan. – Add oda neki az ajándékot! – mondtam, majd barátian megveregettem a vállát.

- Oké. – nagy levegőt vett, mire kicsit meglöktem, hogy induljon már el. Én úgy döntöttem, hogy inkább távozom, és a lakásunkban vészelem át a nagy számonkérést, de azt, ami ezután történt tökéletesen lehetett hallani az ablakomból, amit szokás szerint kitártam, hogy beáradjon az eső utáni friss levegő.

- Nem hiszek neked! – ordította magából kikelve Rozi, miközben a Lepkéből rohant ki. Én az ablak alá kúsztam, hogy n csak halljam, de lássam is a történéseket.

- Csak egy baráti szívesség volt tőle! – sietett utána Mika.

- Vele töltötted az egész délutánt, legalább észrevehetted volna, hogy nincs is kilyukasztva a fülem! – ordított a lány, és már teljesen eltorzult az arca. Hiába, én ajánlgattam Mikának, hogy inkább karkötőt vegyünk. – És egyébként is a zöld az ő színe, én a kéket szeretem!

Mika nem mondott semmit, csak próbálta elkapni az előle futó lányt.

- Neki még virágot is adtál ma, én sose kaptam virágot!

- Szülinapja van! – próbált meg magyarázkodni Mika.

- És a reggelink! Végig róla beszéltél! – Mikán látszott, hogy erre nem igazán tud mit mondani. – Folyton mondogattad, hogy milyen jó barát, meg minden, amit el is hittem volna, ha tudom, hogy előtte nem volt köztetek semmi, de így! Azt hiszed, nem tűnt fel, hogy nem mutatsz be a barátaidnak, mi több, egy barátodról se beszéltél, csak róla! Mindenki tudja, hogy vele akarsz lenni, kivéve két embert, téged meg őt! – a hallottak után lecsúsztam az ablak alá. Ezután nem hangzott el több szó. Pár perc múlva, mikor kinéztem, már csak az elhaladó Rozit láttam, és a magára hagyott Mikát.
Már szaladtam is le a térre.

- Valamiről megfeledkeztél. – mondtam, mire mellé értem. – Velem töltötted a délutánt, békélj meg a balszerencsével! – veregettem háton, mire keserűen elmosolyodott.

- Hallottad?

- Félek, mindenki hallotta 2 kilométeres körzetben.

- És mit gondolsz?

- Azt, hogy az a lány őrült, mindketten tudjuk, hogy te egy normális lányt érdemelsz, és keresünk is neked valakit, akit nem érdekel, hogy kinek a segítségével választasz ajándékot, oké? – Mika kicsit elkeseredett, mikor ezt mondtam.

- Most nincs kedvem a lányokhoz.

- Ezt is megoldjuk, biztos rengeteg fiú is akad a rajongóid között. – Halkan felnevetett, én pedig elkezdtem bekísérni a Lepkébe, hogy rendesen kilelkizzük magunkat, mint barátok.

- Nincs szükséged egy zöld fülbevalóra?