Április 3. vasárnap, 22:27

Ha most azt mondanám, hogy Mika és én barátok vagyunk, elhinné valaki?

Az tény, hogy Fanni és Bálint egymást támogatták, olyan heves röhögőgörcs jött rájuk, és Robi is inkább kibújt a válaszadás lehetősége alól, inkább csak hümmögött. Mesi volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy ez lehetetlen, nem csak azért mert alapvetően nem létezik barátság nő és férfi között, hanem mert nem létezik barátság Mika és Lili között. De talán nincs igaza. Egészen péntekig én is osztottam volna a véleményét etéren, de azóta valahogy már máshogy érzem. Külön tudom választani Mikát és Marcit, és ugyan több időt töltök jelenleg Mikával, mint akárki mással az életemben, de szigorúan barátok vagyunk, és bevallom őszintén, nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom.

Marci még nem nagyon tud az újonnan kialakult nagy barátságunkról, mivel a hétvégén a családjuk nagy része a házukban állomásozott, de így rengeteg időm maradt arra, hogy Mikával szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat (csak semmi kétértelműség). Roxi elnézte nekem, hogy se szombaton, se vasárnap nem dolgoztam, így egész hétvégén beszélgettünk, és azt hiszem, több mindent tudtunk meg egymásról, mint addig összesen. Például ki gondolta volna, hogy Mika nem szereti a heringet, viszont tud baseballozni.

Ma délután együtt vittük sétálni Danit, ami abból áll, hogy egy babakocsiban tologatjuk, míg alszik. A parkban sétáltunk, és akkor adódott egyetlen pillanat, mikor zavarba hozott minket ez a barátság dolog, és az is csak a nagy fa miatt, ami tele van azokkal a szívekkel, de aztán valahogy sikerült átvészelni, hála a fütyörészésnek.

Április 5. kedd, 23:27

Már akkor tudnom kellett volna, mikor az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Pár pillanatig szabályosan fuldokoltam, persze próbáltam mindezt csendbe, nehogy Árpi és Tomi felébredjenek, na nem mintha nem horkolnának mindketten baromi hangosan. Aztán elmúlt, úgy gondoltam, ez nem jelent semmit, visszafeküdtem, és rögtön elaludtam. Aztán a menzán Dóri tett egy megjegyzést rám és Mikára, meg a barátságunkra, és akkor is, mintha egy percre minden elhalványult és lelassult volna, és megszűnt volna a levegő. De aztán az is elmúlt. Mika kérdezgetett, hogy jól vagyok-e, és bizonygatta, hogy sápadtabb vagyok az átlagosnál, meg hogy elkísér az orvosiba, de sikerült megnyugtatnom. Aztán a Lepkében vártam Mikára, akinek suli utáni büntetőmunkája volt, amiért múlthéten beindította a tűzjelzőt, amiben mellesleg nagyon profi, és épp Fannival beszélgettem, mikor reccsenést hallottam. Bizonyára a bordáim dőltek rá a tüdőmre, mert egy pillanat múlva éreztem, hogy megint csak nem kapok levegőt, aztán már a földön ülök, és minden kavarog mellettem. Fanni felém hajol, és nem tud mit mondani; hálás vagyok neki, amiért csöndben van. Egyre jobban homályosul a látásom, aminek feltételezhető oka, hogy óriási könnycseppek keletkeznek a szemem aljában. Hogy ennek a hirtelen jött légzési zavar, vagy az óriási félelmem az oka, nem lehet tudni. Mondani akarok valamit, de sose tudok megszólalni, mikor félek. Próbálok hátrapillantani, hogy megnézzem, Mika jön-e már, hátha meghalok, és őt láthatom utoljára. De nincs szerencsém, ő nincs sehol. Valahogy hátradőlök, és már a hátamon fekszem. Hallom a saját zihálásom, Fanni a fejemnél térdel, és a fejem simogatja, miközben kétségbeesetten segítségért kiáltozik. Szeretném megfogni a kezét, de egyre nehezebben kapok levegőt. Hirtelen minden forogni kezd, már csak a felettem lévő lámpát látom, de még nem akarom lehunyni a szemem.
És akkor végre megjelenik.
Fölöttem áll, és bár nem látom pontosan, de mintha aggódna. Mond valamit, de azt már nem hallom, a legnagyobb nyugalomban hunyom le a szemem.
A szobámban tértem magamhoz. Kicsit hirtelen ültem fel az ágyban, így megszédültem, de szerencsére az ablak nyitva volt, így friss levegő áramlott be, amire azért is volt szükség, mert Árpi megint nem rakta szennyesbe a zoknijait. Hangokat hallottam az étkezőből, de még nem akartam felfedni magam, így hát behódoltam szenvedélyemnek, és hallgatózni kezdtem.
Először csak Nagyi és Fanni hangját hallottam. Feltehetőleg csemegéztek, mert néha alig lehetett érteni, amit mondanak. Rólam beszéltek. Fanni részletesen ecsetelte a történteket, csak ahogy szokta. Nagyi pedig 2 percenként új sütivel kínálta meg, vagy felajánlotta, hogy főz egy teát.
Aztán mikor ahhoz a részez ért, hogy már a hátamon fekszem, egy horkantást hallottam, amitől megdobbant a szívem.
- Ki kellett volna hívni a mentőket.
- Ugyan minek?
- Hisz’ fuldoklott!
- De aztán egyenletes lett a légzése! – kontrázott Fanni.
- Helyesen cselekedtetek! Szegény kicsi Lili légzési zavarokkal született, aztán azt hittük újszülött korában ki is nőtte ezt a betegséget. – mondta Nagyi.
Miután úgy véltem nincs semmi érdekes titok, amit távollétemben akartak kibeszélni, mit sem sejtve leleményességemet, hogy úgyis kihallgatom őket, úgy döntöttem, felfedem magam, és kiléptem a konyhába. Rögtön hárman ugrottak fel, hogy elkapjanak, de megnyugtattam őket, hogy jól vagyok.

Aztán a Nagyi bejelentette, hogy el kell látogatnia a boltba, Fanninak pedig a húgáért kellett elugrania, de még körülbelül 5percig álltak mindketten az ajtóban, és azt kérdezgették, jól vagyok-e. Nem akartam nekik bevallani, hogy egyfolytában szédülök egy kicsit, úgyhogy azt bizonygattam, hogy nincs az égvilágon semmi bajom.

Mikor végre sikerült őket kiűzni a lakásból, végre levetettem magam egy székre, és behunytam a szemem, hogy kicsit megálljon a világ körülöttem.

- Eléggé megijesztettél. – hallottam Mika hangját, de nem nyitottam ki a szemem. – Azt hittem, meghaltál. – hirtelen sokkal komolyabb hangnemben szólalt meg. Kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy az asztallapot bámulja. – Szörnyű volt…Azt hittem, hogy feladtad, és olyan kicsinek tűntél, és látszott, hogy ami történt az fájt neked, és a bőröd falfehér volt, a szemed leragadt…

- Oké! – próbáltam leállítani, mielőtt még részletekbe menően kielemzi a hajszálaim állását. Hirtelen felkapta a tekintetét, és rám szegezte.

- Azt hittem, megint elhagysz… - folytatta, mintha mit sem mondtam volna. Értetlenkedve néztem rá.

– Én nem akarlak elhagyni, de te folyton elhagysz engem. – magyarázkodott. – Örülök, hogy jól vagy. – mondta újra rendes hangvétellel. – Egy forró csoki belefér? – kacsintott rám, mire végre elmosolyodtam.

- Bármikor. – már száguldottunk is le a lépcsőházban, mikor a lépcső alján újra megszédültem egy kicsit, mire Mika arca eltorzult, és rögtön sietett elkapni.

- Nagyon remélem, hogy nem viccelődtél. – mondta komolyan.

- Most már jól vagyok. – mondtam, de továbbra se engedett el, ami megadta a kellő biztonságot a mozgásban. Csak épp azzal nem számoltunk, hogy ahogy kilépünk az ajtón, Marcival találjuk szembe magunkat, aki nem nagyon repes az örömtől, hogy a barátnője (ld. én) egy általa nem éppen kedvelt fiú (ld. Mika) karjaiban feszít.

- Balszerencse! – suttogta Mika, mielőtt még kitört volna a botrány. Én finoman kibújtam a karja alól, hogy megmagyarázzam Marcinak a dolgot, mielőtt ugyanaz megismétlődik kettőnk közt, mint nemrég Rozi és Mika között.

- Nem érdekelnek a részletek! – mondta Marci mielőtt még bármit is szólhattam volna. – Csak válaszolj őszintén, félreértem a helyzetet?

- Igen. – mondtam, bár nem lehettem valami meggyőző, mert Marcit nem sikerült meggyőznöm.

- Légzési zavaraim vannak, vagy hogy a fenébe mondjam, és egy kicsit rosszul lettem, és Mika… - nem tudtam folytatni, mert zavart Marci testbeszéde. Azelőtt sose foglalkoztam ilyen dolgokkal, de elég zavaró, ah az ember, akihez beszélsz, karbetett kézzel, becsmérlő pillantásokat tesz a cipőjére, miközben bólogat, bár mindenki tudja, hogy egyáltalán nem érti, amit mondanak neki.

- Hé! – háborodtam fel egy kicsit, mire rögtön felkapta a fejét.

- Mi van? … Jaj, ugyan már, Lili, ne légy már ennyire naiv, mindenki hallotta a környéken, mikor hangosan szakított a barátnőjével, és mindezt véletlenült te végighallgattad, és aztán megvigasztaltad.

- Álljunk csak meg egy percre! – lépett egyet előre Mika, aki addig a háttérben próbálta meghúzni magát. Marci úgy tett, mintha most venné csak észre, hogy ott van. – Te azt akarod mondani, hogy én mindent előre kiterveltem, felbéreltem Rozit, meg minden, csakhogy megszerezzem Lilit. Bocs, ez nem az én műfajom. – mondta nyomatékosan Mika, utalva közös előéletükre Laurával.

Megpróbáltam gyorsan átsiklani afelett, hogy Marci naivnak nevezett, és kiállni magamért.

- Mikának együtt keresünk barátnőt!

- A lakásotokban? – kérdezte kissé hisztérikusan, én pedig majdnem fejtegetni kezdtem, hogy a lakást igazából csak béreljük, de szerencsére hamar észbe kaptam, hogy ezt talán nem most kéne.

- Fanni is ott volt. – erre Marci vágott egy fura grimaszt.

- Rossz az, aki rosszra gondol.

- Amúgy te még mit csinálsz itt, ha nem látnád, épp a barátnőmmel próbálok beszélni! – mondta indulatosan Marci, amitől kissé megijedtem, és imádkozni kezdtem, hogy nehogy egyedül maradjak vele.

- Eszemben sincs lelépni.. – jelentette ki Mika. – Épp az imént beszéltünk meg Lilivel egy forró csokizást.

- Majd én forró csokizom Lilivel.

- De én hamarabb hívtam.

- Én pedig a barátja vagyok.

- Nekem lelki segélyre van szükségem!

- Jó trükk!

- A te értelmezésed szerint a forró csoki is valami túlfűtött, perverz játék?

- Te beszélsz, a te előéleteddel?

- ELÉG! – ordítottam, mikor már tényleg kezdett elegem lenni. – Most, én inkább hazamegyek. Talán így lesz a legjobb, aztán külön-külön megbeszélek veletek mindent, de addig is, ne nézzetek rám, ne beszéljetek rólam vagy hozzám, ne kövessetek, és semmi egyéb, mert egy rakat embert ismerek, akik egy füttyentésemre ugranak, és mindkettőtöket elintéznek. – mondtam, majd durcásan felvágtattam a szobámba. Mikor kinéztem az ablakon, már semelyik fiút nem láttam a téren, ami egészen megnyugtatott.

Aztán ki tudja, miért, hirtelen röhögőgörcsöm támadt, és nem bírtam leállni. Ahogy lejátszottam magamban az elmúlt napok történéseit mindenen csak nevettem, és már belefájdult a hasam a sok nevetésbe, mikor csöngettek.
Kimentem ajtót nyitni; Luca állt ott, kezében Danival, és egy óriási bőrönddel.

- Oké, megkérdezném, hogy miért van nálad egy bőrönd, de akkor elmondanád, és azt…- Luca, mintha fel se fogná, amit mondtam neki, félrelökött az ajtóból, és beszaladt lerakni Danit az ágyra, aki mosolyogva gőgicsélt tovább. Nem sokáig gyönyörködhetem a kisöcsémben, mert a nagynéném kifakadt.

- A helyzet az, hogy a válás már majdnem megvan, egyetlen icipici aláírás hiányzik Máté feleségétől, de az a nő folyton üldöz minket. Képzeld el, a villamoson jött oda hozzám, és elkezdett mindennek lehordani, nekem meg szokás szerint beindultak a hülye hormonjaim, és el tudod képzelni mi lett a vége. De ez most mellékes, a lényeg, hogy Máté és én megszökünk! – tartott hatásszünetet Luca. Nekem elmúlt a hirtelen jött eufórikus hangulatom, és már szimplán hülyének néztem a velem szemben ide-oda járkáló nagynénémet. – Nem örülsz?

- Minek is?

- Hát a boldogságomnak, vagy hogy mindezt elmondhatod az édesapádnak?

- Na nem, Luca, ezt nem sózhatod megint rám.

- Tudom, rengeteg dolgod akad mostanában, nehéz megfelelő lányt találni a kis barátodnak. – mosolyodott el Luci.

- Pletyka a közértből?

- Pontosan. Főleg, ha a közértben összefutok Fannival.

- Meg fogom ölni.

- Nyugi, semmi vész, életed eddigi 15 évében nagyszerűen kezelted az ilyen helyzeteket, most is sikerülni fog, de nekem most muszáj mennem, mert még haza kell ugranom pisilni egyet. Mielőtt megkérdeznéd, nem, itt nem pisilek, nem tűnik túl higiénikusnak.

Miután Lucus egy pillanat alatt kiviharzott a lakásból, én elkezdtem vécét pucolni, csak mert úgy gondoltam, talán…. Sejtelmem sincs mit gondoltam….

Április 7. csütörtök, 22:34

Először Marcival akartam beszélni, de valahogy sose sikerült, mert vagy Fanni rángatott ki a mosdóba, hogy púderezzük be az orrunkat, vagy Orran gondolta úgy, hogy itt az alkalom, hogy beavasson élete történéseibe, vagy Mesit kísértem le a büfébe, mindegy, mindig akadt valami, ami miatt a suliban nem nyílt alkalmam vele beszélni. Mikával meg nem volt sok megbeszélnivalóm. Sosem gondoltam, hogy Rozi csak egy terv része volt, vagyis vele semmi konfliktushelyzet nem alakult ki.

A menzán ma rizses-hős volt, ami valamiért elég sok embert elrettentett, így Évi, Alma Peti és Robi asztaltársaságát szúrtam ki magamnak, akik épp az Antigonéról vitáztak, mikor leültem melléjük. Már épp felemeltem volna késem-villám, mikor Dóri parkolt le mellettem. Kivételesen nem rendelt viccesen három jegeskávét, és nem imitált egy tipikus Lili-elzúgást, csak simán leült a mellettem lévő székre, és bizalmasan közelebb hajolt, mintha barátok lennénk, vagy mi. Már épp felkészültem, hogy belesikít a fülembe, vagy valami, és megállt a kezemben az evőeszköz, mikor nagy levegőt vett, és megszólalt.

- Hallom te vagy a kerítőnő. – ránéztem, és láttam az ördögi mosolyát. – Sose gondoltam volna, hogy majd tőled kérek találka időpontot, de összehoznál egy randit Mikával?

- Erről őt is meg kell kérdeznem.

- Ugyan már, ha Hildával elment sétálni, akkor engem legalább egy párizsi útra kéne elvinnie. – nagyon szerettem volna, ha nincs igaza, de valóban volt tegnap 3 találkozó szervezve Mikának, amiből az egyik Rasi volt. Eleinte nem repesett az örömtől, hogy randiznia kell, ráadásul háromszor egymás után, de az egész környék a fülemet rágja, hogy hozzam össze Mikával. Így hát bólintottam.

- Leghamarabb vasárnap van szabad időpont. – néztem a tenyerembe, ahová egy kis táblázat van rajzolva, amiben minden napra 4 lány van beírva.

- Rendben… - állt fel mellőlem. Évinek ekkor tűnt fel, hogy egyáltalán leült.

– És… - fordult még vissza Dóri, majd mivel nem volt képes kimondani, eltátogott egy köszönömöt. Elmosolyodtam, majd az evőeszközt a tányérra dobtam, és beszálltam az Antigoné-vitába.

Április 8. péntek, 22:58

- Szia. – léptem egy kicsit félénken Marcihoz tesi után, mikor egy csomó fiúval körülvéve kosarazott az udvaron.

- Szia. – mondta ő is, majd kicsit arrébb álltunk. – Figyelj, bocsi…

- Nem, most én beszélek… - szakítottam félbe, mire bólintott. – Először azt hittem, hogy ez az egész dolog azért volt, mert te nem bízol bennem. De aztán gondolkoztam, mert olyat is tudok, és rájöttem, hogy te csak… félsz. Méghozzá Mikától, félsz, hogy bosszút áll Laura miatt. Pedig ez hülyeség, el kell fogadnod, hogy akármi is történt köztünk ezelőtt, most barátok vagyunk. És a jó az, hogy benne nem bízol…

- És mindez mit jelent?

- Azt, hogy egy egyszerű bocsánat, hogy kiabáltam veled-del elintézhetjük. – mosolyogtam rá, mire ő is elvigyorodott. Közelebb lépett, és az arcomhoz hajolt.

- Bocsánat… - puszilta meg a nyakam – hogy kiabáltam… - adott egy csókot az orromra – veled. – majd megfogta az arcom, és szájon csókolt.

Az már mellékes, hogy mindezt a hülye kosaras barátai előtt, akik végig hú-ztak és hű-ztek, akár csak a 8 évesek.

- Marcit elintéztem. – ültem be Mika mellé a Lepkében, még mielőtt az első lány megérkezik.

- Hála a jó égnek! – sóhajtott Mika. – Így lesz a legjobb. – szorította meg együtt érzően a vállam.

- Nem szakítottam vele, ha erre gondolsz. – elkapta a kezét.

- Oh, hát nem mondom, hogy észszerű, de most nincs kedvem erről beszélni, ki is az első lány?

- Krisztinek hívják… - kezdtem bele, de Mika közbeszólt.

- Juj, tudom, a rövid szőke hajú. Oké. – dörzsölte össze a tenyerét, ami egy elég undorító hímsoviniszta húzás volt tőle. – Amúgy neked nem kéne ma dolgoznod? – hát még ez…

Persze kellett dolgoznom, és nekem kellett kiszolgálnom Mikát és Krisztit, akik csodásan elnevetgéltek, és még csak egy pillantást se vetettek rám. Mikor megemlítettem, hogy már itt van a következő randi-lány, csak egy legyintést kaptam, így valahogy a szemébe kellett mondanom egy nagydarab végzős lánynak, hogy Mikának mégse megfelelő az időpont.
De mindez bizonyítja, hogy jó barát vagyok. Legalábbis nagyon remélem.

Április 9. szombat, 23:04

A nap 6-kor kezdődött, mikor is egy hívás érkezett az országhatárról, hogy Lucának lejárt az útlevele. Apa szokás szerint ordítozva beszélt a telefonba Lucához, aki ugye rám bízta a feladatot, hogy avassam be apát a nagyszerű szökési tervbe. Nekem viszont túlságosan elvonta a figyelmem a folytonos randi tervezgetés, ami nem is az én dolgom lenne.

- Te kihasználsz engem. – álltam Mika mellé a pultnál.

- Neked is jó reggel! – kortyolt egy nagyot a kávéjából.

- Luca elszökött.

- Oké. – rázta meg értetlenül a fejét. – Most olyat játszunk, hogy melyikünk tereli jobban a témát?

- Nem, neked most ápolnod kéne a lelkemet, viszont te csak élvezed, ahogy a bodzás jégkásákat viszem az asztalodhoz, és lányokkal hozlak össze.

- Oh, igen, jut eszembe, nem kell több lány.

- Ha valakit le akarsz mondani, akkor neked kell megtenned, mert én több lányt nem küldök el, már így is elutasítom a jelentkezők felét, akik emiatt engem utálnak. Pedig azelőtt én népszerű lány voltam itt, a környéken.

- Tudod, mikor lennél még népszerűbb? Ha velem járnál. – mosolyodott el Mika.

- Ne kezdj ki velem, van barátom.

- És mióta gátol téged ez akármiben is? – idézte fel egy nem is olyan régi beszélgetésünket Mika.

- Hé, én sose kötöttem ki másik srácnál, mikor volt barátom. Ne magadból indulj ki!

- Én se kötöttem ki soha másik srácnál!

A közös hahotázásból az anyám ugrasztott ki minket, aki kétségbeesetten rángatott fel maga után a lakásba, hogy vigyázzak Danira, amíg ő meg apa Lucáért mennek.

Jó hír, hogy Árpi, Tomi és Nagyi ma rendesen kitakarították a házunka, és ha minden igaz, még a hét folyamán visszaköltözhetünk, ami óriási megkönnyebbülést okoz, valahogy hiányzik már az a sok tér meg zegzug, és egyéb dolgok, amik otthonná tesznek egy otthont. És persze az is elég nyomós ok, hogy végre nem kell 2 fiúval egy szobában laknom.

Április 12. kedd, 22:18

Ha Kriszti azt hitte a rövid szőke hajával, hogy nyeregben van, és már félig belasszózta Mikát, hát akkor óriásit tévedett, mert Dóri sokkal ügyesebb volt nála. Ez köszönhető talán annak is, hogy ovi óta ismerik egymást, és volt azért már némi közük egymáshoz, és kicsit már olyanok, mint az a pár a filmekben, akik hol együtt vannak, hol külön. Mindenestre most újra fellobbant a tűz, vagy elpattant a szikra, nekem mindegy melyik hangzatos metaforával élünk, engem nem izgat, tényleg. Annyi pozitívum van benne, hogy nem kell több ra

Dit megszerveznem. Remélhetőleg hamarosan normalizálódik a helyzet, és az mberek se kerítőnőként fognak rám nézni az egész környéken. Dóri és Mika boldogok lesznek, talán még néhány kedves szavuk is lesz hozzám a rendelésen kívül. És ha már puszipajtások leszünk Dórival, talán az anyukáját is ráveszi, hogy írja alá azokat a rusnya válási papírokat, hogy Luca boldog legyen. Mert hogy miután apáék hazahozták Lucát, és végre elválasztották egy kicsit Szabad Mátétól, szobafogságra ítélték, ami egyenlő azzal, hogy nekem kell vele lenni a nap 24 órájában, ami nem egy jó móka az első 20 perc után, tekintve, hogy terhes és hogy ő Luca. Jó, ez gonosz volt, de hát én már csak ilyen gonosz vagyok. Viszont ha lehetőség lenne rá, hogy Luca feleség legyen, talán már nem kell szobafogságban lennie. Vajon van olyan törvény, hogy feleségeket nem lehet szobafogságra ítélni? Tuti kérvényezni fogom.