Mikor Marci magához tért, rögtön felfogta, mi történt. Felállt, és anélkül, hogy lenézett volna a mélybe, elrohant. Olyan gyorsan szaladt, hogy fel se fogta, máris belefutott abba, akit keresett.

- Láttam őt, az erkélyen.
Mika meg se köszönte az információt, felsietett az említett helyre, és mikor meglátta, hogy az üres, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy nehogy bekövetkezzen, amitől a legjobban fél.

Mikor lepillantott a mélybe, nem tudta hogy reagáljon. Már kitombolta magát, így hát a csöndes kétségbeesésbe menekült. Az osztálytársai rohantak utána, mikor észrevették, hogy az erkélyen áll. Mikor meglátták Lili mozdulatlan testét valakinek volt annyi lélekjelenléte, hogy hívta a mentőket. Mika nem gondolkozott tovább, eltökélte, hogy akárhogy, de lejut a sziklás folyópartra, és megmenti a szerelmét, akár a saját élete árán is. Miközben a csúszós köveken próbált lejutni, végig azon dolgozott, hogy kikergesse a fejéből a gondolatokat; hogy vajon fog-e verni még Lili szíve, hogy mi lehetett az utolsó gondolata, és hogy vajon miért ugrott le…

Azt gondolta, hogy neki kéne ott feküdnie; hogy tehette ezt, hogy üldözhette ilyen helyzetbe azt, akit az életénél is jobban szeret, miért nem tudta végre egyszer megfogadni a tanácsát, és a szívére hallgatni.

Hosszú időbe telt, míg sikerült leverekednie magát, de neki nem számított, csak az lebegett a szeme előtt, hogy meg kell mentenie Lilit. Mire leért, már pár mentős is igyekezett a segítségükre lenni. Mika még egy utolsót pattant, és odaszaladt a mozdulatlan Lilihez.

- Ne érj hozzá! – utasította egy mentő. – Bármilyen belső sérülése lehet, ha elmozdítod, elvérezhet.

Mika követte az utasítást, de nehezére esett csupán tétlenül nézni, hogy a mentők egy kis ösvényen próbáltak lejutni. A szószóló hamarosan leért, és bemutatkozott Mikának, míg egy pillanatra se vette le a tekintetét Liliről.

- Gergő vagyok, amit én mondok, az lesz. Te nem ellenkezel, nem próbálod bebizonyítani az igazad, mert én úgy is jobban tudom nálad. – Mika egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, hallva a mentős kijelentését, de nem állt szándékában szembeszállni vele. Csak Lilire tudott koncentrálni. Gergő a lányhoz sietett, és pulzusát nézte. Hátrakiáltott valamit a társainak, majd alaposabban megnézte, hol vannak sebesülések.

Mika számára az volt a legnehezebb időszak, amikor egy hordágyon próbálták eljuttatni Lilit a mentőautóba. A köves vízparton haladtak addig a helyig, ahol egy kisebb tisztáson megtudott állni az autó. Onnan még 5 percnyi zötykölődésre volt a műút, és ezalatt Mika teljesen magatehetetlennek érezte magát. Rajta és Gergőn kívül még 2 mentős ült a kocsiban, akik folyton Lili körül szorgoskodtak. Próbált néhány szót elcsípni a beszélgetésükből, de csak különböző gyógyszerek és betegségek neveit hallotta, amikre nem is akart gondolni.

Aztán a kocsi fékezett, és kitárult az ajtó. A sofőr szaladt hátra, és Mika meglátta, hogy még csak félúton járnak a városba vezető úton, ahol a kórház is van.

- 2 mentősre van szüksége a 7-es kocsinak. 5 perc múlva itt vannak, halálos autóbaleset volt nem messze. – tájékoztatta a mentősöket a vezető.

- Én maradok! – jelentette ki Gergő, így a másik kettő szállt ki. Az ajtók újra becsapódtak, és hirtelen az egyetlen hangforrás a kis gép volt, ami Lili szívverését jelezte. Számtalan perc telt el így, Mika pedig magatehetetlennek érezte magát. Aztán ezt is megbánta, mikor a kis gép sípolni kezdett. Idegesen Gergőre kapta a fejét, aki ekkor is, mint azelőtt mindig, csak utasítgatta.

- Fogd meg a fejét! – adta parancsba.

- Miért…? – kezdte a kérdezősködést Mika, mire Gergő kicsit ingerülten felelt.

- Fogd már meg, az istenért! – ordította, és Mika még pont időben kapott barátnője fejéhez, mert abban a pillanatban olyan heves roham tört rá, hogy abban az esetben, ha feje rögzítetlen marad, biztosan beletöri a maga alatt lévő hordágyba.

- Mi történik? – kérdezte, míg elszörnyedve figyelte Lili testének vergődését. Gergő felpillantott rá, de ezennel nem volt mérges vagy ingerült.

- Fogalmam sincs. – mondta lemondóan. – Nem ver a szíve.
Ahogy ezt Mika meghallotta, mintha a sajátja is megállt volna. Azelőtt hányszor látta vérezni Lili testrészeit, különböző kis balesetek miatt, hányszor ’mentette’ meg, és most semmi mást nem tehet, csak foghatja a fejét, miközben nem is ver a szíve.

- Oké. – vett egy nagy lebegőt Gergő. – Még valamit kipróbálok! – azzal egy injekciót szúrt veszélyesen közel a lány szívéhez. A gép kattogni kezdett, Lili teste pedig lenyugodott. Mind Gergő, mind Mika fellélegeztek.

- Tudod, egy mentősnek nem is szabadna ilyen dolgokat csinálnia… - Ennél hálásabb már nem is lehetne azért, hogy egy ilyen agresszív mentőst kapott ki.

Aztán nem történt semmi. Lili szíve viszonylag normálisan dobogott, bár néha kihagyott, de Gergő már semmit nem tehetett, már csak azt várták, hogy beérjenek a kórházba. A hátán lévő sebet, amennyire tudta, lekezelte, de nem akarta bekötni, mivel a belső vérzést még mindig nem zárta ki. Mika nyugtalan volt, már rég bent kellett volna lenniük a városba.

- Kisebb dugó. – húzott le egy ablakot a sofőr, amin keresztül tájékoztatta őket.

- Kábé mennyi idő?

- Negyed órát tippelek.

- Sok.
Mikának, bár nem teljesen értette, miről is van szó, rossz érzése támadt. Abban a pillanatban a szerkezet újra sípolni kezdett.

- Mi lesz már? Szúrjon a szívébe!

- Nem lehet! – ordította Gergő. Pár pillanatig nem mozdult, olyan merev volt, mint egy szobor. Majd hirtelen tekintetét Mikára szegezte.

- Felejtsd el, hogy egy utasítgató bunkó vagyok, csak egy kis időre. – Mika nem tudta, mit válaszolhatna, de érezte, hogy ami történni fog, az nem lesz kellemes. Gergő kezében tappancsok jelentek meg, mire kirázta a hideg.

- Lépj hátrébb! – utasította, majd feltöltötte, és kiütötte a lányt. A teste megrándult, de a gép továbbra is monoton, fülsiketítő hangon sípolt.

- Kapcsold már be azt a szaros szirénát! – üvöltötte előre, mire érezni lehetett, ahogy a kocsi megrándul, és utat tör magának.
Még egyszer töltött, és újra kiütötte Lilit.
Továbbra se történt semmi. A kocsi száguldott, és szirénázott. Mika pedig szédült, halálosan szédült. Alig látott valamit, annyi könny gyűlt a szemébe.

Aztán Gergő még egyszer kiütötte Lilit. Abban a pillanatban kicsapódott a mentő ajtaja, és zöld ruhás orvosok emelték ki a hordágyat. Gergő hevesen magyarázni kezdett, míg egy neonfénnyel megvilágított folyosón haladtak. Mika rohant utánuk. Egyetlen pillanatra várt, egy kis mozzanatra Lili testén. Egyetlen icipici emelkedést akart látni a mellkasán.
Aztán egy nővér pattant elé.
- Sajnos nem mehet tovább, itt várjon kérem.
Aztán semmi másra nem tudott gondolni. Lerogyott egy székre, és behunyta a szemét. Olyan fáradt volt, mintha a folyón, árral szemben úszva jutott volna el a kórházig. A szemhéja alatt is áthatolt a neonfény. Arra gondolt, hogy egy sokkal kellemesebb fény most is hívogatja Lilit, és imádkozott, hogy neki esze ágában se legyen felé elindulni.