Csütörtök volt az utolsó tanításai nap abban az évben. A diákok mégsem lehettek teljesen felszabadultak, ugyanis minden évfolyamnak 2 tárgyból év végi vizsgát kellett tennie. A tanárok már nem tartották meg az óráikat, hagyták, hogy mindenki a vizsgákra készüljön. Mika Benezra a kilencedik osztály termének közepén állt értetlenül a becsengetés után negyed órával is. Akármennyire is várta, aznap reggel nem toppant be az ajtón Bertóti Lili, hogy félénken rámosolyogjon, majd leüljön Dóri mellé, és egész nap csak hallgasson, mintha csak az információkat szívná magába. Hiába mondta neki bárki, hogy holnap még vizsgáznia kell, nem törődött vele, mereven bámulta az osztályterem ajtaját, hogy mikor tárul már végre ki, hogy beáramoljon rajta a fény.

Lili az ágyában feküdt, magas láza volt, nem volt magánál, mindenfélét beszélt. Luca aggódó arccal ült mellette, és cserélgette a vizes borogatást a lány homlokán. Talán nem volt diplomája, de világéletében értett a gyerekekhez, az ápolásukhoz, és a szeretésükhöz. Viszont ilyen súlyos állapotban még sosem látott senkit. Hiába nyugtatgatta a lányt, az folyton motyogott valamit. Mikor dr. Verne megérkezett, sokkal inkább féltő nagypapaként telepedett le Lili ágyához, mint pszichológusként. Akármennyire fülelt, ő se értett semmit abból, amit a lány dünnyögött. Délutánra mély álomba szenderült, így az időközben kiérkező háziorvos nem tudta megvizsgálni. Miután konzultált dr. Vernével, úgy gondolta, talán valami utóhatása lehet a balesetnek, remélhetőleg semmi komoly. Ekkor árulta el Luca, hogy Lili valószínűleg elolvasta a naplóját, mire egyik orvos se tudott semmit mondani. Miután a szülők megígérték mindkettejüknek, hogy értesítik őket lányuk állapotáról, elhagyták a házat. Lili szobájában teljes sötétet és csendet csináltak, hogy minden adott legyen a pihenéshez, akár még egy 100 éves alváshoz is.

Lili álmában minden olyan fényes volt és homályos. Körbenézett, de még túlságosan elvakította a hirtelen jött világosság. Behunyta a szemét, és mikor újra kinyitotta, a saját házuk kertjében találta magát, a két táncoló fűzfa mellett. Nem hitt a szemének, körbefordult, és megérezte fehér ruhája lágy suhanását. Az egész olyan volt, mintha a mennyországban lenne. Azzal a kivétellel, hogy teljesen egyedül volt, egészen addig, míg megnyikordult a kis kerti kapu, és belépett rajta valaki. Lili szíve megtelt melegséggel, lapok peregtek a szeme előtt, kis kép kockák tele élete fontos mozzanataival, amiket a naplójából olvasott ki. Minden olyan fényes volt, és világos.

És akkor kinyitotta a szemét.

A szobában sötét volt. Felült az ágyában, és levegőért kapkodott. Az ablakához sietett, és kihúzta a függönyt, a nap első sugarai vakították el. Lenézett a kis kertbe a táncoló fűzfákra, és újra érezte a meleget. Aztán az idő felgyorsult, mire lezuhanyozott, felöltözött és minden más teendőjével elkészült, már a konyhában találta nagyanyját, aki reggelit készített, a korán kelő Lucának, és a munkába igyekvő édesapjának.

- Jó reggelt! – köszönt hangosan, mire a jelen lévők szeme elkerekedett. Luca felpattant, hogy tenyerével leellenőrizze unokahúga lázát. – Jól vagyok! – nyugtatgatta családtagjait, majd ő is leült az étkezőasztalhoz.

- Megtennéd Nagyi, hogy nekem is készítesz egy rántottát, kell az erő a vizsgáimhoz.

Apja kiköpte a szájában lévő kávét.

- Lili, ugye tudod, hogy nem kell letenned a vizsgáidat? Az igazgató úr haladékot adott.

- Meg tudom csinálni, mindent tudok. Kérdezzetek bármit a Nyugatrómai Birodalomról vagy a nemesgázokról, mindent tudok.

- Nincs hányingered? Nem szédülsz?

- Teljesen jól vagyok.

- És olyan nyugodt vagy.

- Igen… Legyetek ti is azok, mert mindent tudok. Tényleg, mindent.

Az otthonától való utat az iskoláig nagyon lassan tette meg, mivel minden egyes helyen megállt, hogy felidézze, mindazt, amit a naplójában olvasott. A reggeli nyugodtsága nem múlt el, egész úton mosolygott. Mikor belépett az iskolába, már csak alig pár perce maradt a történelem vizsgájáig. Felsietett az első emeletre, az adott terembe, és már rögtön mehetett is be. A helyiségben a vizsgabizottságon kívül csak az abc-sorban előtte álló Benezra ikrek voltak bent. Mika szeme elkerekedett, miközben felállt, hogy felkészülési ideje befejezte után hozzákezdjen szóbeli feleletéhez. De akármennyire próbált, nem tudott a történelemre koncentrálni, a friss illat, ami Lili és az ablak irányából szállt felé, teljesen elkábította. Mikor a tanárnő végre abbahagyta a kínzását, és elengedte, felpattant, hogy végre szemügyre vegye Lilit. Ott ült a harmadik padban és a jegyzeteit írta, amit majd elmond. Aztán felpillantott rá, és halványan elmosolyodott. Ekkor parancsolták ki a teremből... Alig pár perce maradt felkészülni a következő vizsgájára, és bár meg akarta várni, míg Lili befejezi a felelést, és ki jön, a kémia tanár egyre többször figyelmeztette, hogy ideje elkezdeni.

Mikor Lili kilépett első vizsgájáról Dénes Dórival találta magát szembe, aki épp befelé tartott a terembe. Szélesen rámosolygott, majd megölelte, a fülébe suttogva pedig sok szerencsét kívánt. Dóri nem tudta mit gondoljon, belépett a terembe, és élete legjobb teljesítményét nyújtotta aznap reggel.

Lili a kémia terem felé tartott, ahol hamarosan újra bizonyítania kellett, és bár az agya már rég nem ezen járt, kényszeríttette magát, hogy még egy ideig koncentráljon, hogy aztán hátralévő életét azokkal az emberekkel tölthesse akiket a legjobban szeret.

Belépett, és hangosan köszönt. Húzott egy tételt, majd megpróbálta a legkevésbé zavarni Mika feleletét, ami elég nehéz volt, tekintve, hogy a fiú semmi másra nem tudott gondolni, csakhogy végre megint egy légtérbe van vele. Aztán végzett, és az osztályból elsőként érezhette a szabadság ízét, ahogy kilépett a kémia terem ajtaján.

Lilinek egy olyan kísérletet kellett bemutatnia, amit egyszer már megtett órán Bálinttal és Robival, minden tökéletesen működött, bár Lili már rég nem ezzel foglalkozott. Tanára dicshimnuszát már meg se hallotta, csak a bűvös viszont látásra szókapcsolatot várta, hogy végre ő is kiléphessen az ajtón.

Azt viszont sem ő sem Mika nem gondolta, hogy mindez ennyire kínos lesz számukra. Álltak egymással szemben, és csak néztek egymás szemébe, egy szó nélkül. Majd egy bizonytalan lépés után a másik irányába, Lili Mika nyakába ugrott, és mélyen magába szívta a fiú illatát.

- Nagyon hiányoztál. – suttogta. Mika nem tudott válaszolni.

Egészen az F betűig álltak ott, mikor is a folyosó végéről meghallották Fanni hangját. Egyszerre kezdtek el szaladni, a pillanat túl szép volt ahhoz, hogy másokkal is megosszák. Kiszaladtak az iskolából, ki az utcából, egészen a térig.

- Hamarosan újra minden időnket együtt tölthetjük, de valamit még egyedül kell meg tennem. Ugye nincs harag?

Mika megrázta a fejét, majd búcsúzóul puszit nyomott Lili arcára. Olyan régen várta, hogy mindezt újra megtehesse, és akármilyen rövid ideig is tartott az a pillanat, minden fohászt megért.

Lili célegyenesen egy papírboltba sietett, ahol megkereste a legvastagabb könyvecskét, amit talált, kemény, piros fedőlappal. Nem érdekelte, mennyire drága, mert neki teljesen megérte. Minden megérte azért a pillanatért, mikor a parkban ülve kinyitotta a kis könyvet, és beleszagolt a közepébe. Az papír illata, és az erő, amivel beszippantotta, megszédítette. Rövid keresgélés és kutakodás után előhúzott egy tollat a táskájából, és kövérkés, gyerekes betűivel felírta a nevét a könyv első lapjára.

Lapozott egyet, és felírta az aznapi dátumot.

Június 17., Péntek

Ez életem első napja.

Ez életem legfontosabb napja. Senki nem tudja pontosan melyik is lesz az; amelyikről eleinte azt hitted fontos lesz, sorsfordító, az sosem úgy sikerül. Az csupán egy átlagos nap. A legfontosabb napok is ugyanúgy kezdődnek: felkel a nap, és új remény gyúl az emberek szívében. A legfontosabb napokat a végük teszi fontossá. És ma levizsgáztunk…

A legfontosabb nap, amikor végre rájössz, hogy ki is vagy valójában. A nap, mikor rájössz nincs időd várni. A nap, amikor rájössz, hogy nincs elég időd, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok. A tökéletes napok…

Mikor bezárta a könyvet, már hallotta is barátai víg morajlását, ahogy egyre közelebb kerülnek hozzá. Mikor végre mind ott voltak, hihetetlen boldogság öntötte el.

- Új lapot kezdtem! – mondta boldogan, majd hagyta, hogy végre mindenki megölelgesse.

Bálint hevesen magyarázott, de Lili még akkor sem tudta felvenni eszmefuttatásának fonalát, mikor a fiú levetette magát a földre mellé.

- Bálintnak konkrét elképzelései vannak azzal kapcsolatban, hogy mi történt. – magyarázta kicsit félénken Fanni.

- Mikor?

- Hát a teraszon, mikor lezuhantál… - Fanni fürkészte barátnője arcát, várva, hogy mi lesz a reakciója az elhangzott információk hallatán. De Lili nem szándékozott megszólalni.

- Szerintem a többiek arra próbálnak kilyukadni, hogy tisztázódott-e már előtted, hogy mi történt az osztálytáborban? – mondta ki mindenki helyett a gondolatát Mesi.

- Óh, hát bizonyosan az egyik legemlékezetesebb kirándulás volt, de sajnos elvesztettem a fonalat kábé ott, hogy aznap reggel felébredtem. Előtte minden meg van, csak az a nap hiányos, de úgy döntöttem tudok nélküle élni. És magamat ismerve, biztos csak egy szerencsétlen baleset volt. – Lili olyan könnyedén beszélt, hogy körülötte ülő barátaik teljesen ledöbbentek. Hirtelen minden emléke visszatér, és ennyivel le is rendezi az egészet. Hamarosan új témák felé eveztek, mikor Mika felhorkant.

- Ne haragudj, de én ezt nem tudom ennyiben hagyni. Mi van, ha nem csak megcsúsztál, hanem valami megtörtént Bálint elméletei közül?

- Pontosan milyen elméletek azok? – fordult kíváncsian Lili az említett Bálint felé.

- Hát elég sokban szerepel egy bizonyos Dóra, de akad ott még sok féltékeny kis osztálytársunk, sőt Madarász tanárnő is. Mindig sejtettem hogy a lányokra bukik, de reménykedtem benne, hogy van nála esélyem, tudod a jobb jegy érdekében. – Mika türelmetlenül intett, hogy barátja ne terelje el a szót.

- A lényeg, hogy én akarnám tudni, ha valaki meg akart volna ölni.

- Őszintén, Mika: gondolod, hogy akad olyan kilencedikes, aki olyan elvetemült, hogy képes legyen megölni egy társát?

- Akad. – felelte idegesen a fiú. – Például elég gyanús, hogy Marci így eltűnt…

- Oké, most hagyd abba. – mutatta fel kissé fenyegetően mutatóujját Lili. – Ez egy csodás délután, az első szabad délutánunk, az első közös nyári programunk, nem hagyom, hogy elrontsd. – Mika még pár percig morcos volt, de Lili engesztelő puszija után megenyhült.

Az elkövetkezendő időben Lili végig mosolygott, akármiről is volt szó. Csupán egyetlen pillanatra olvadt le arcáról a bűbájos mosoly, mikor meglátta a távolban Dénes Dóri alakját. Akkor sem a lány személyisége vagy viselt dolgai miatt, de nem is Mika kétes feltételezeései voltak oka ennek a hirtelen hangulatváltásnak, hanem mert olyan bánatos volt. Gondolt egyet, és felpattant. Odasietett a lányhoz.

- Szia. – köszönt zavartan. – Hogy sikerült a vizsgád? – hadarta a lány, terelve a témát.

- Nagyszerűen, remélem neked is.

- Igen, de hát én kitől várhatnám, hogy büszke legyen rám?

- Én büszke vagyok rád, és biztosan az anyukád is… Tudod, a szíve mélyén… - Dóri felhúzta a szemöldökét a szív szónál. – Nagyon-nagyon mélyen… - erre mindketten elnevették magukat.

- Remélem este találkozunk.

- Nem hiszem, hogy meg vagyok hívva a nagy nyáravató bulira a Lepkébe.

- Most hívtalak meg.

Miután Dóri megköszönte az invitálást, és elbúcsúztak Lili újra tárult barátaihoz, és a délután hátralevő részét Mika karjaiban töltötte boldogan, nevetgélve, viccelődve, régi történeteket felelevenítve.

Az esti összejövetelre a Lepkét teleaggatták színes díszítéssel, hangosan szólt a zene, és páran már táncoltak is. Lili és Mika a téren futottak össze.

- Szia. – pirult el egy kicsit a lány.

- Szia – húzta magához egy hirtelen mozdulattal Mika. – Tudod, nagyon-nagyon régóta várok egy tökéletes pillanatra, de beleuntam. Talán tökéletes pillanat nem létezik.

- Talán a tökéletes pillanat csak döntés kérdése. Hogy tökéletessé teszünk-e egy pillanatot.

- És minden pillanat tökéletes, mikor téged csókollak.

Mélyen egymás szemébe néztek, a következő pillanatban pedig létrehoztak egy tökéletes pillanatot.

Majd még egyet, és még egyet, aztán még rengeteget…