tizennegyedik fejezet

- Szia. – köszöntött Ryan pénteken az ebédlőben. Mindketten letettük a tálcánkat az asztalra, majd közelebb lépett, és szenvedélyesen megcsókolt – úgy, ahogy még soha. Kicsit zavarba is jöttem, azelőtt inkább olyan édes tinédzser csókokat kaptam tőle. Mindig is telhetetlen volt, feküdtünk az ágyán, és ő nem bírt elengedni, puszilgatta a nyakam és a karom, és valódi fogócskába kezdtünk azon az egészen kicsi 200x140 centiméternyi területen. Mikor végre elengedett, a focicsapat éljenzését hallottam, és észrevettem a szomszéd asztalnál ülő barátaimat is, akik kissé ledermedtek a látottaktól. Dominic például valósággal lefagyott. Demon kajánul elmosolyodott, majd belekezdett az ebédjébe. Egyedül Cecey volt teljesen elhatárolódva. Ott ült ugyan a többiekkel, de rágózott, és közben sms-ezett valakivel.

Ryanhez fordultam, és meg akartam kérni, hogy többet ne hozzon ilyen kínos helyzetbe, főleg mikor tudja, hogy érinti ez Dominicet. De aztán rájöttem, hogy valószínűleg ezért csinálta, és akkor már csak arra akartam kérni, hogy többször tegye ezt meg. Persze nem Dom miatt, hanem mert jó volt. Még ha ezt ciki is bevallani.

- Figyelj, Flori. – fordult felém Ryan, mikor már kicsit leült a lelkesedés a lelkes üdvözlés miatt, és már mindannyian a tálcánk fölé hajolva falatoztunk. – Lesz egy buli ma este Johnny-nál, és ha van kedved, mehetnénk együtt.

Elhúztam a szám, és a szomszéd asztalnál ülőkre pillantottam, reggel megígértem Cade-nek, hogy benne vagyok egy esti Cluedo partiban, mivel ezzel is csak a kapcsolatot ápolom az úgy nevezett barátaimmal.

- Tudod, most nem igazán alkalmas. – láttam Ryan arcán az elkeseredést.

- Az kár, arra gondoltam, hogy után aludhatnál nálam.

A kelleténél kicsit hangosabban kuncogtam fel. Tisztában voltam Ryan szándékával, és kicsit meg is sajnáltam, amiért így elutasítottam. Mit mesél majd így a focicsapat öltözőjében?

- Biztos nem érsz rá? Ott lesznek azok a fura barátaitok is.

Egy pillanatra lemerevedtem, és ráemeltem a tekintetem Ryanre.

- Akikkel a sikátorban összefutottunk, tudod, mikor Dom is ott volt.

- Tudom, tudom, persze… - mondtam zavartan.

- Valamilyen különös oknál fogva Johnny jóban van velük, nem tudom, lehet hogy régimódinak tűnök, de nekem nem tetszik, hogy iskolakerülők és hogy csak kihasználják a lányokat. – elmosolyodott a saját szavain, én viszont nem tudtam mosolyogni.

- Hogy értve kihasználják?

- Ezek csak pletykák, de állítólag több lányt is megtámadtak és megerőszakoltak más iskolákból. Pontos adatokat amúgy senki nem tud, meg neveket is, szóval szerintem csak pletyka, de akkor is elég taszítóak. – Ryant ki is rázta a hideg, ahogy rájuk gondolt, és rajtam is jeges félelem lett úrrá.

- Tudod, mit? Ha annyira szeretnéd, elmegyek veled a buliba.

- Tényleg? – lelkesült fel újra. – És utána ott is alszol nálunk?

Mosolyogva bólintottam, bár a mosolyom nem volt olyan vidám, mint amilyennek tűnt.

Még megérdeklődtem, hogy Johnny nem bánja-e, ha másokat is hozok, és szerencsémre azt a választ kaptam, hogy ennek semmi akadálya, így már csak annyi dolgom maradt, hogy elbúcsúzzak Ryantől, aki megígérte, hogy hétre értem jön.

Rohantam haza, egyes egyedül, és csak arra tudtam gondolni, hogy ezért mindenki le tud majd mondani az egész estés Cluedozásról, illetve reménykedtem, már ha ez nem túl morbid. Mikor becsaptam magam mögött az ajtót, kiáltva hívtam mindenkit a nappaliba.

- Mi olyan sürgős azon, hogy a barátod elhívott egy buliba? – tántorgott be a szobába Egon, miközben a fejét vakargatta. Biztosan kiolvasta a gondolataimból, hogy mit is akarok megosztani velük, de nem volt túl alapos.

Mikor végre mindenki a szobában volt, az izgatottságtól alig bírtam megszólalni.

- Ma lesz egy buli az egyik végzős házában.

Szavaim persze nem érték el a várt hatást, így próbáltam minél előbb folytatni.

- Ahol ott lesznek a pokolfajzatok is.

Általános zűrzavar tört ki, valaki arcán örömet, valakién félelmet láttam. Én magam kicsit elbizonytalanodtam, hogy miért is voltam ettől feldobva – oké, megismerjük őket szemtől-szemben, de mi van, ha Dominicből újra előtör az állat, és rájuk támad, azzal rögtön leleplezzük magunkat. Ezt a félelmemet meg is osztottam a többiekkel, akik még egyáltalán nem is találkoztak velük, mert hogy ugye ezek a fiúk nagy iskolakerülők hírében állnak.

- Együtt kell maradnunk, fékeznünk kell egymást és magunkat. – mondta a legegyszerűbb megoldást Cade.

- Craw, nem látsz valamit a jövőben, hogy mi fog történni? – érdeklődött halkan Iris, mégis mindannyian hallottuk a kérdését, és kíváncsian a szólított felé fordultunk.

- Nem, róluk még mindig semmi. Talán miután láttam őket már többet látok majd. – magyarázkodott Craw.

Este hét előtt jártunk 10 perccel. Iris épp valami értékelhető sminket próbált rám pingálni, amitől teljeséggel 15 évesnek éreztem magam. Ő nem nagyon törte magát, végül is neki már volt vőlegénye, és gyereket is várt, ki mást kéne még elcsábítania?

Mikor csengettek, úgy pattantam fel, mint egy besózott tinédzser, a lépcsőn Cecey-vel futottam össze, aki úgy volt öltözve, mintha az Oscar after partyra menne. Arany koktélruháján minden apró fény megcsillant, és ha ránéztem, elvakított. Rám mosolygott, majd belekarolt az utánam jövő Demonba, és mikor knyitottam az ajtót, már mindenki a hátam mögött tolongott.

- Szép estét! – köszöntött Ryan, majd alaposabban szemügyre vette a mögöttem álló tömeget. Szerencsémre nem mondott semmit, de az arcáról minden érzelmet le lehetett olvasni.

- Ugye nem zavar, hogy ők is jönnek? – kérdeztem Ryant, mikor már az utcán meneteltünk, egy kicsivel a többiek előtt.

- Addig nem, amíg nem akarják ők is nálam tölteni az éjszakát.

- Emiatt ne aggódj. – nyugtattam meg, és egy kicsit jobban hozzábújtam.

Fél órában se telt, amíg odaértünk. Demon kicsit húzta a száját, mikor beléptünk, hallottam, ahogy arról panaszkodik, hogy a sok kis gimnazista már este nyolc előtt totál részeg. Láthatóan elítélte őket, mert hogy ő már nagy egyetemista, akit nem érdekelnek gimis pisisek. Ryannek nem tűnt fel ez az ellenszenv, szerencsére. Ő mosolyogva nézett szét, és látszott az arcán, hogy máris jól érzi magát. Odahúzott a házigazdához, és bemutatott. Aztán másokkal is találkoztunk, kaptam egy üveg sört, és még több emberrel találkoztam. Telt az idő, és a pokolfajzatok nem voltak sehol. Szemeimmel a többieket kerestem, és nem lepett meg őket, mikor mindenkitől félrevonulva, a teraszon találtam őket.

- Vegyülhetnétek jobban. – mondtam, mikor egy percre sikerült elszakadnom Ryantől.

- Nem azért vagyunk itt, hogy bulizzunk. – duzzogott Dominic.

- A cél szentesíti az eszközt. – próbáltam lelkesíteni őket.

- Ami azt illeti, engem már vár ott az a kis fiú. – vidult fel Cecey, miközben egy bent lévő méretes focistának integetett huncutul. Gondolom megunta Demon unottságát, és inkább más kalandok után nézett. Miután rájöttem, hogy a többiek közül senkit nem tudok becsábítani, visszamentem Ryanhez.

Újabb órák teltek el, néhány diák már hazaszállingózott, főleg olyanok, akik este 9 előtt annyit ittak, hogy már nem tudtak a lábukon állni. Éjfél előtt Ryan felém fordult, és kedvesen megkérdezte, hogy elmenjünk-e, de én hevesen ellenkezni kezdtem. Csak később esett le, hogy miért is mosolygott olyan jót ezen Ryan – valószínűleg azt hitte, beijedtem attól, hogy kettesben maradunk. Eleinte ez egy kicsit kínosan érintett, de aztán beláttam, hogy ettől csak még jobban fogja várni, mikor végre elindulunk innen.

Aztán kisidő múlva láttam, hogy néhány ember látványosan lerakja a poharait és a kijárat felé indulnak. Tudtam, hogy eljött az idő, kitekintettem a teraszra, ahol a többiek szintén észlelték a pokolfajzatok érkezését, és bejöttek a nappaliba. Nagyot nyeltem, és rettegtem. Ryanre pillantottam, de ő semmit nem vett észre az egészből, Johnnyval beszélgetett a konyhába, pár lépésre tőlünk. Cecey az emeletről sétált le, és épp rúzsozta magát. Egy szökkenéssel mellettünk termett. Szembefordultam a többiekkel, hogy ne legyen olyan feltűnő az alakzatunk, és hogy ha valamelyikük támadna, vissza tudjam fogni. Persze tudtam, hogy erre nem lennék képes, de bíztam magamban és persze a többiekben is.

És akkor beléptek, hallottam, ahogy a hosszú kabátjuk suhan utánuk. Még nem mertem hátrafordulni, a többiek tekinteteit vizslattam. Iris és Cade egymást átkarolva kissé ijedt arcot vágtak, Craw és Dominic szemében láttam a dühöt, de szerencsére, Demon eléjük állt, mint egy visszafogva őket. Cecey elmosolyodott, elég könnyedén vette az egészet, már el is indult feléjük. Mielőtt visszafoghattam volna, Egon, aki pont előttem állt megosztotta velem, hogy nem tud olvasni a gondolataikban. Egy kicsit még eltöprengtem ezen az információn, aztán feleszméltem, és rájöttem, hogy Cecey épp az ellenséghez igyekszik. Így hát megfordultam én is, hogy jobban szemügyre vegyem őket, mivel a sikátorban erre nem nagyon volt alkalmam. Legalább 15-en álltak a kis előszobában. Legnagyobb megnyugvásomra Cecey taktikája csak annyi volt, hogy kacéran elsétál mellettük, miközben mosolyog, és a haját piszkálja, ez be is jött, a legtöbb belépő bakancsos fiú utána nézett, de az élükön haladó, feltehetőleg vezérük egyenesen felénk bámult. Csak miután jobban megnéztem, vettem észre, hogy egyenesen az én szemeimbe bámul, amitől kirázott a hideg és undorodni kezdtem tőle. Pedig a kinézetét illetően, erre semmi okom nem lett volna. Igazából nagyon is jól nézett ki, az arca tökéletesen arányos volt, sőt, ha szabad ilyet mondani kifejezetten szép. Azt leszámítva, hogy hullasápadt volt, és a szeme helyén csak egy fekete gomb volt, ami ijesztővé tette, egy furcsa másik vágy is támadt bennem, miszerint inkább vele kéne elhagynom a partit. Abban a pillanatban lazán beletúrt éjfekete hajába, és én zilálni kezdtem. A fenébe, szóval a pokolfajzatoknak pokoli vonzerő is jutott. Rögtön Cecey-re pillantottam, aki a lépcső aljánál állt, és feltűnően szemezett az egyikükkel. Megfordultam, hogy újra szemügyre vegyem, a mi oldalunkon mi a helyzet. A kelleténél kicsit nehezebben vettem le a szemem az elől álló pokolfajzatról. Dominic már nem volt a szobában, Demon kivitte a teraszra, feltehetőleg azért, hogy lenyugtassa. Crawfordot Cade és Iris próbálta visszafogni. Nagy levegőt vettem, tudtam, hogy a középen álló éjfekete hajú fiú még mindig engem követ a tekintetével, majd kiléptem a teraszra.

Mikor megérkeztünk három nagy betonvázába voltak virágok, ezek a vázák mostanra apró darabkákra lettek törve, Dominic dühe által. Ahogy észrevettem Demonnak nem nagyon sikerült kellően lenyugtatnia őt, ezért én sétáltam oda, és megfogtam a vállát. Reménykedtem, hogy már ettől egy kicsivel jobban meg tud nyugodni, de mikor rám nézett, egy kicsit megijedtem a szemében tükröződő gyűlölettől. Egy percig még abban sem voltam biztos, hogy felismert.

- Dom, én vagyok az, Flori, a legjobb barátod. – suttogtam, miközben megpróbáltam magamhoz ölelni, de az izmai annyira megfeszültek, hogy képtelen voltam befolyásolni a mozgását. Megfogtam az arcát, és megpróbáltam újra a szemébe nézni, egyre jobban kétségbeestem, hogy soha többé nem láthatom a legjobb barátom.

- Dom… Dominic Wilkinson, figyelj rám! – kérleltem elcsukló hangon.

És akkor végre lehunyta a szemét, és elernyedtek az izmai. Még megnyugodni se volt időm, máris szorosan magához ölelt és bocsánatkéréseket suttogott a fülembe.

- Itt az ideje hazamenni. – mondtam, miközben a könnyeimet törölgettem ki a szememből.

Újra beléptünk a nappaliba, ahol Craw, Cade és Iris már nem voltak ott. Egon elmondta, hogy Crawot ki kellett vinni, hogy meg tudják fékezni. Abban a pillanatban egy vadállat valahol felkiáltott. Cade tehát a saját testében nem tudta őt megfékezni. Megkértem Egont, hogy Dominicet is kísérje ki, és Demonnal elindultunk Cecey felé. Az alvilági lények addigra szétszóródtak a szobában, kisebb csapatokban maradtak ugyan, de mindannyian kissé részeg lányok köré csoportosultak.

Demon megérezhette, hogy kicsit remegek, ezért megfogta a kezem.

- Üdvözlöm az urakat! – köszönt, mikor odaértünk Cecey-hez, és a köré tömörült három pokolfajzathoz. Hátrapillantottam, és akkor észrevettem, hogy a magas, fekete hajú egyén megint rám szegezi fekete gombjait. Megszorítottam Demon kezét, amitől kicsit fel is szisszent, de csupán annyira, hogy csak én hallottam.

- Cecey, lennél szíves velünk jönni? – kérdezte Demon még mindig udvariasan.

- Cecey majd eldönti, mit akar. – szuszogta az egyik nagyobb darab pokolfajzat. Először életemben láttam megcsillanni a félelem egy szikráját Cecey szemében.

- Nos, Cecey, mit akarsz? – tette fel a kérdést Demon, miközben a másik kezét odanyújtotta Cecey-nek.

- Talán… - Cecey nyelt egy óriásit, miközben beszélt. – Talán egy kicsit maradhatok, ti menjetek csak.

Demon mélyen Cecey szemébe nézett, mint egy szuggerálva őt, hogy fogja meg a kezét. Hosszan farkasszemet néztek egymással, amit csak az szakított meg, hogy a magas, fekete hajú fiú odalépett.

- Támadt valamiféle probléma? – kérdezte ugyanolyan illedelmesen, mint az imént Demon. Most nem engem nézett, hanem Demonra, Cecey-re és a társaira pillantott felváltva, Kicsit bosszantott, amiért engem kihagy ebből a körbetekintgetésből, de nem hagytam magam sokáig bosszankodni.

- Demon Hodge. – nyújtott kezet Demon, a fiú láthatóan nem csodálkozott a név hallatán, ő is kezet nyújtott, és bemutatkozott.

- Set Smith. – mondta mély, selymes hangon, majd a Cecey mellett álló fiúkhoz fordult.

- Fiúk, miét nem engeditek, hogy ez a lány hazamenjen Demon Hodge barátunkkal? – kérdezte, miközben le se vette a szemét Demonról. A fiúk elengedték Cecey-t, aki félénken megragadta Dem másik karját, és köszönés nélkül elindultunk.

- Semmi baj. – suttogta megnyugtatásul Demon mindkettőnknek.

Az ajtónál Ryan ért utol.

- Flori, Flori, hová mész? – kérdezte kétségbeesve.

- Ne haragudj, nem tudok ma nálad aludni. – mondtam remegő hangon. Ryanm körbe pillantott, és észre vette a lépcső aljánál álldogáló pokolfajzatokat.

- Bántottak? – kérdezte, és láttam, hogy készen áll arra, hogy verekedésbe keveredjen velük.

- Nem! – kezdtem indulatosan. – Ryan, nyomatékosan megkérlek rá, hogy ne kerülj velük semmilyen kapcsolatba. Soha! Megígéred?

Ryan értetlenül bólintott.

- Biztos semmi baj? – kérdezte még utoljára, én pedig gyengén megráztam a fejem.

- És ha most nem haragszol, hazavinném a hölgyeket. – mondta Demon, majd becsukta mögöttünk az ajtót.

Mikor végre hazaértünk, csak arra tudtam gondolni, hogy ma éjjel nem tudok már aludni. Cade lefektette Irist, Egon pedig Crawfordra és Dominicre felügyelt. Cecey-t szobalánya, Yvette vette kézbe. Demon Arthurral, Mr Bakerfield házvezetőjével beszélgetett, de Bakerfield megint házon kívül volt. Én a nappaliban ültem le a kanapéra, és teljesen mozdulatlan voltam. Nem nagyon tudtam gondolkozni, nem is a félelemtől, hanem mert halálosan megijesztett, hogy ennyire nagy vonzódást éreztem Set Smith iránt. Ez nem lehet normális…

- Aludnod kéne. – telepedett le mellém Demon, de nekem feltett szándékom volt nem mozdulni.

Pár perc múlva mégis a szobámba voltunk, és Dem az ágyamat készítette elő.

- Gondolod, hogy el tudsz majd aludni? – kérdezte, miközben a takarómat igazgatta. Válaszul megráztam a fejem.

- Rendben, akkor itt maradok!
Micsoda önfeláldozás!